ELTE-s részvétellel vizsgálják, mi befolyásolja a növények biológiai óráját

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak részvételével fedezték fel magyar tudósok, hogy a növényekben a tél közeledte beindít egy speciális hőmérséklet-érzékelési mechanizmust, amely megméri a tél hosszát, detektálja a tél végét és ezek alapján időzíti a virágzást.A tudományos felfedezés új utakat nyithat a fenológia, vagyis a növények és az állatok fejlődésének szakaszait megfigyelő tudományterületen - olvasható az ELTE honlapján közzétett beszámolóban. A cikk szerint a kutatók Priszter Szaniszlónak (1917-2011), az ELTE Füvészkert egykori igazgatójának feljegyzéseit vették alapul kutatásukban.

    
"A botanikus hosszú ideig vizsgált saját kertjében 329 féle hagymás-gumós növényfajt és ezek első virágzási dátumát is pontosan feljegyezte 33 éven keresztül, létrehozva ezzel egy kincset érő adathalmazt, amely használható a globális klímaváltozás kutatásában is" - írják.

A vizsgált időszakban jól mérhető változások történtek az évszakok hosszát illetően, például a május-júniusi virágzás szisztematikusan korábbra, míg az augusztusi későbbre tolódott. A beszámoló szerint a szerzők vizsgálatai ennél messzebbre mutatnak. A virágzás dátumai meglepően nagy ingadozást mutatnak ezeknél a növényeknél: egyes években 2-3 héttel korábban, míg más években néhány héttel később következett be a bimbónyílás, mint az átlagos érték.
    

A kutatók azt vizsgálták, hogy a környezeti hőmérséklet, a napsütéses időszak hossza, vagy éppen a csapadék függvénye-e a virágzás beindulása. A havi átlagos adatok azonban erős torzítást eredményeznek, ugyanis egy olyan hónap, amelynek az első fele anomálisan hideg, a második fele anomálisan meleg, az átlagot tekintve "normális" hónapnak látszik. Az ELTE kutatói ezért gépi tanulási algoritmust hívtak segítségül, amely kiszámolta a lehető legkevesebb számú bemenő paramétert, így pontosan meg tudták határozni a virágzási dátumok évről évre bekövetkező ingadozását.
   

Mint írják, a meglepő eredmény szerint a tél közeledte beindít egy "órát" a növényekben, amely pontosan megméri a tél hosszát, detektálja a végét, majd indítja a virágzást. A kutatók arra jutottak, hogy leginkább a "hómélység anomália" (a hómélység hosszú idejű átlagtól való eltérése) befolyásolja a későbbi virágzást.
    

Mivel a növények semmilyen módon nem képesek mérni a hómélységet vagy a hóhiányt (főleg az évelő hagymás-gumósok, amelyeknek télen nincs a föld fölött semmilyen növényrészük), az új molekuláris biológiai eredmények arra utalnak, hogy igen komplikált hőmérséklet-érzékelési mechanizmus működik a növényekben, amely rögzíti a tél hosszát. A növény így képes például váratlan februári meleg-betörés esetén visszafogni a virágzást.
    

Renate A. Wesselingh, a belgiumi Louvain-i Katolikus Egyetemen növényi evolúciós ökológia professzora szerint a magyar kutatók felfedezése új utakat nyithat a fenológia tudományterületén, valamint sikerrel lehet majd bevetni más adatsorok és más klimatikus területek esetén is. Jánosi Imre, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék professzora és kutatótársai, Silhavy Dániel, Tamás Júlia és Csontos Péter a New Phytologist című tudományos szaklapban jelentették meg a növények belső biológiai óráját vizsgáló tanulmányukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com