Emberkínzás a korai munka- és iskolakezdés az alvásszakértő szerint

Egy brit alvásszakértő meredek kijelentést tett, szerinte emberkínzás a korai munka- és iskolakezdés.


Paul Kelley szerint az optimális időpont 10 óra lenne a diákoknak és ezzel kapcsolatban már kísérleteztek is egy iskolában. S az eredmény pedig az lett, hogy javult a diákok teljesítménye.

almos-diak-e1442150673432

A brit kutató álláspontjával biztos sok aludni szerető felnőtt és gyerek egyetért, mert életritmus ide vagy oda, a legtöbben nem szeretünk hajnali 6-kor vagy 7-kor kelni mindennap. A hétvégét meg alig várjuk, hogy végre kialhassuk magunkat.

Ezen akar változtatni az oxfordi egyetem kutatója, aki szerint a társadalomra komoly veszélyt jelent a kialvatlanság. Ezért a hajnali órák helyett a tanításnak 10-kor kéne kezdődnie – legalábbis az alvásszakértő szerint.

1D21178900000578-0-image-m-15_1441759199747

A szakember a jelenlegi helyzet miatt egyenesen alváshiány-krízist emleget, a legjobban veszélyeztetett korcsoport pedig a 14-24 év közöttiek. Szerinte azért, mert az ő esetükben hetente min. 10 óra mínusz halmozódik fel.

A magyarázat pedig a melatonin, azaz az alvási ciklust irányító hormonban keresendő, a kamaszoknál ez késő este indul be, ezért nehéz reggel felkelniük.

2MnULFw8

Ebből az következik, hogy a tiniknél a tanítás kezdetének optimális időpontja reggel 10 óra után van.

Kelley dolgozott tanárként is egy angliai középiskolában, ahol kipróbálták a 10-kor kezdődő tanítást. S a tapasztalatok alapján a diákok tanulmányi eredménye sokkal jobb lett, mert éberebbek voltak és az órákon jobban tudtak figyelni.

18BFFF5100000578-0-image-m-18_1441759237417

A munkakezdéssel kapcsolatban is hasonló véleményen van, szerinte ha reggel 9:00 előtt kezdjük a munkát, az a szervezet kimerültségéhez és stresszhez vezet.

Dr. Kelley szerint ugyanis: „55 éves kor alatt a munkaidőnek 10:00 órakor kellene kezdődnie. A korábbi kezdés káros a szervezet működésére nézve. Az alváshiány ugyanis koncentrációs nehézségekhez és a hosszútávú memória romlásához vezethet, valamint szerepet játszik többek között a szorongás, súlygyarapodás, magas vérnyomás és mentális problémák kialakulásában is." – mondta el mindezt egy tudományos fesztiválon.

Kelley különbséget tesz 16 éves kor alatti és feletti gyerekeknél. A kisebbeknek a biológiai órája korábbi, ezért nekik 8.30-as iskolakezdést javasol.

A tiniknél azonban az alvásigény sokkal nagyobb, ezért tanítás ideális kezdési ideje 16 éves kortól 10 óra, 18 év felett pedig 11 óra.

Ezek szerinte csak egyszerű változtatások és nincs szükség új tanítási módszerekre, hogy alkalmazzák őket.

giphy

Forrás: 24.hu, kiskegyed

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com