Ez a hír nem fog tetszeni, ha rettegsz a pókoktól!

Két tudós szerint, ha a világ összes nyolclábúja összeállna, akkor egy év alatt képesek lennének felfalni az emberiséget, és még éhesek is maradnának. Ha te is azok közé tartózol, akik sikoltva menekülnek, amikor meglátnak a sarokban egy pókot, arról pedig hallani sem akarsz, hogy fogj egy zsebkendőt, amivel véget vethetsz a nyolclábú életének, mert szerinted erre a feladatra a porszívó az egyetlen alkalmas eszköz, akkor a következő biológus kutatópáros tudományos felfedezése kicsit sem lesz kedvedre való.

Klaus Birkhofer professzor, aki a svédországi Lund egyetemén tanít, és a bázeli Dr. Martin Nyffeler arra jött rá, hogy a pókfélék évi 400-800 millió tonna élelmet fogyasztanak el. A Földön jelenleg nagyjából 7 milliárd ember él, ami csak 287 millió tonna biomasszát jelent, tehát elméletileg, ha a pókok egy nap úgy döntenének, hogy mostantól embert esznek, akkor egy év alatt felfalhatnák az emberiséget, és még maradna hely desszertnek.

Összehasonlításképp a pókok nagyjából ugyanannyi biomasszát fogyasztanak el egy év alatt, mint a bálnák, míg az emberek csak évi 400 millió tonna húst és halat esznek meg. Természetesen nem kell pánikba esni a kutatópáros felfedezése miatt!

Félelemre azért nincs ok, mert igaz, hogy egyes pókfajok képesek a gyíkok, madarak, aprótestű emlősök elejtésére, de arra nem mutat semmiféle jel, hogy az emberekben is ízletes falatokat látnának.

Birkhofer és Nyffeler sem szeretné megijeszteni az embereket, ugyanis csak az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a pókok mennyire fontos szerepet töltenek be a világ táplálékhálójában.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com