Felfedték az emberi szervezet folyadékbevitelét szabályozó mechanizmust

Ausztrál kutatóknak sikerült felfedniük és megvizsgálniuk a szervezet folyadékbevitelét szabályozó mechanizmust, amely megóvja az embert az akár halálos kimenetelű vízmérgezést is okozó túlivástól.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) internetes kiadásában közölt tanulmány szerint túlzott folyadékbevitel esetén az agy gátolja a nyelési reflexet, hogy fenntartsa a szervezet pontosan szabályozott vízháztartását - írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

33209_29468_viz

"Ha azt tesszük, amit a szervezetünk igényel, akkor valószínűleg jól járunk el: igyunk, amikor szomjasak vagyunk, ahelyett, hogy egy gondosan kidolgozott menetrendet követünk" - mondta Michael Farrell, a kutatást vezető melbourne-i Monash Egyetem munkatársa.

A szakemberek egy korábbi tanulmány eredményeire támaszkodva azt kérték a vizsgálatukba bevont résztvevőktől, hogy értékeljék, mekkora erőfeszítésükbe telt vizet inni azután, hogy testmozgást végeztek és szomjasak voltak, valamint jóval később, amikor kötelezően meg kellett inniuk nagy mennyiségű vizet.

Az eredmények szerint az alanyoknak háromszor nagyobb erőfeszítésükbe telt a folyadékbevitel azután, hogy túlitták magukat. "Elsőként sikerült kimutatnunk, hogy a túlzott vízfogyasztás után nagy erőfeszítést igényel a nyelés, ami azt jelenti, hogy az alanyoknak bizonyos fokú ellenállást kellett legyőzniük " - fejtette ki a szakember.

Hozzátette: "mindez megerősíti azt az elgondolást, hogy elegendő vízmennyiség bevitelét követően a nyelési reflex korlátozódik". A kutatók az agy valós idejű megfigyelését lehetővé tevő funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó (fMRI) vizsgálat révén nézték meg, hogy bizonyos agyi területek mennyire aktívak közvetlenül a nyelés előtti pillanatban.

Az elemzés azt mutatta, hogy a jobb prefrontális terület sokkal aktívabb volt, amikor a résztvevőknek nagy erőfeszítésükbe telt a folyadék lenyelése. Ez azt sugallja: ilyenkor a prefrontális kéreg lép akcióba, hogy - felülírva a nyelési reflex gátlását - lehetővé tegye az ivást.

A túlzott vízivás a vízmérgezés, vagy hiponatrémia veszélyét hordozza magában: ilyenkor a szervezetben található nátrium túlságosan felhígul, ami bódultságot, émelygést, görcsöt vagy akár kómát is eredményezhet.

Farrell szerint ugyanakkor az idősebb emberek gyakran nem isznak elegendő vizet, ezért nekik fokozottan kell ügyelniük a folyadékbevitelre.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com