Folytatódik a régészeti kutatás Zalavár-Várszigeten

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával folytatódnak a Karoling-kori Mosaburg és kora Árpád-kori Colon civitas feltárására az 1950-es években indított tervszerű régészeti kutatások Zalavár-Vársziget területén.A 2022-2025 közötti kutatási szakaszban többek között sor kerül a Szent István által itt alapított monostor maradványainak feltárásra, valamint egy, az eddigi vizsgálatok eredményeit bemutató kötetsorozat kiadására - közölte az ELKH kedden az MTI-vel.
   

A tájékoztatás szerint a Karoling- és az Árpád-kor jelentős emlékeinek kutatása 1994 óta Szőke Béla Miklós, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója és Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze vezetésével zajlik. Mosaburg, azaz Mocsárvár a Kr. u. 840-es évek elejétől a Karoling-birodalom legkeletibb provinciájának, Pannóniának a "fővárosa", a salzburgi érsekség által irányított keresztény térítés pannóniai központja volt.

A 860-as évek végén Mosaburgban tevékenykedett a hittérítő szerzetes testvérpár, Szent Cirill és Szent Metód. Rövid, ugyanakkor jelentős szakasz kezdődött a település történetében, amikor 869-ben a pápa által Pannónia érsekének felkent Metód székhelyévé vált - írják.
   

Ezek az előzmények mind közrejátszottak abban, hogy 1019-ben Szent István itt alapította meg az egyik legkorábbi bencés kolostort Szent Adorján tiszteletére. Az apátságot - amely a középkorban közjegyzői feladatokat is ellátott - az oszmán időszakban végvárrá alakították át, majd a török háborúk befejeztével, 1702-ben I. Lipót parancsára felrobbantották.
   

A közlemény szerint Zalavár-Vársziget tervszerű régészeti kutatása hetven évvel ezelőtt kezdődött Fehér Géza vezetésével, majd Cs. Sós Ágnes, 1994-től pedig Szőke Béla Miklós (BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (Magyar Nemzeti Múzeum) folytatták a feltárásokat. Ennek köszönhetően mára jóval nagyobb mennyiségű, jelentős értékű Karoling- és Árpád-kori épített emlék és régészeti leletanyag áll a kutatók rendelkezésére.
    

Az ELKH támogatásával 2022-2025 között megvalósuló projekt résztvevői két feladat elvégzését tűzték ki célul. Egyrészt ásatásokkal tervezik tisztázni, mi maradt meg a Szent István által alapított monostorból, valamint Pribina és fia, Kocel, illetve Arnulf király udvarházának reprezentatív épületeiből, másrészt egy kiadványsorozatban kívánják közzétenni az eddigi feltárások eredményeit.
    

A sorozat első, már megjelent kötete egy olyan összefoglaló kiadvány, amely a Karoling-kori Pannonia provincia történetét és régészeti, építészeti emlékeit mutatja be európai kontextusba ágyazva. A következő kötetekben többek között a Mosaburg suburbiumához tartozó Zalavár-Rezes lelőhelyről (Karoling-kori szolgálónépi település és temető), a kora Árpád-kori megyeszékhely (Colon civitas) Várszigeten álló templomáról és a körülötte elterülő, a 13. század elejéig használt többrétegű temetőről számolnak be.
    

A leletanyag korszerű közléséhez kiterjedt természettudományos vizsgálatokat végeznek Mosaburg régészeti emlékanyagán. Ezek között szerepelnek az anyag- (XRF, NAA) és készítéstechnológiai (SEM), az antropológiai, az archeozoológiai, az archeobotanikai, az archeogenetikai, valamint az izotóp- és radiokarbon-vizsgálatok, amelyek alapadatait szintén beépítik a kiadványok vonatkozó részeibe, az eredményeket pedig egy önálló tanulmánykötetben foglalják össze.
   

A Várszigeten állt, Szent István alapította bencés monostor és a Karoling-kori grófi-királyi székhely még fellelhető épületmaradványainak régészeti kutatása 2022. május végén kezdődik, és a tervek szerint augusztus közepéig tart majd - közölte az ELKH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com