Gálával zárul az év emlősét, a denevért népszerűsítő programsorozat

Háromnapos gálával, természetvédelmi kavalkáddal zárul péntektől az év emlőséhez, a denevérhez kapcsolódó tematikus programsorozat péntektől a Magyar Természettudományi Múzeumban. "Sikeres volt az év emlőséhez, a denevérhez kapcsolódó programsorozat. Az év során huszonöt országos rendezvényt tartottak, ezeken mintegy huszonegyezer ember, gyerek és felnőtt vett részt" - mondta Rácz András, a földművelésügyi tárca környezetügyért felelős helyettes államtitkára a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Az eseményen áradták a tematikus évhez kapcsolódó Mesebefejező pályázat, valamint a Denevérre ultrahangolódva című videoklip-készítő pályázat díjait. Bakó Botond Zoltán, a Vadonleső Program munkatársa bejelentette, hogy 2017-ben a mogyorós pele lesz az év emlőse Magyarországon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com