Génszerkesztésért ketten kapják a kémiai Nobel-díjat

A modern génszerkesztés két úttörője, Emmanuelle Charpentier francia mikrobiológus és Jennifer Doudna amerikai biokémikus kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.Az indoklás szerint a két tudós a DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 "genetikai olló" kifejlesztéséért részesül az elismerésben, amelyet előttük mindössze öt nő kapott meg.

    
A kitüntetettek 10 millió svéd koronán (342,2 millió forintos összegen) osztoznak. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják, a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál szerényebb körülmények között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com