Hamis a megnevezés a tengeri termékek csaknem 40 százalékán egy brit elemzés szerint

Hamis megnevezés van feltüntetve a megvásárolható tengeri termékek csaknem 40 százalékának csomagolásán a The Guardian elemzése szerint. A brit lap több mint 30 országra kiterjedő 44 tanulmány vizsgálata alapján jutott erre a következtetésre.A Seascape című elemzésben összegzett tanulmányokhoz több mint 9000, éttermekből, halkereskedésekből és szupermarketekből származó mintát vizsgáltak. A termékek 36 százalékán nem az abban található hal vagy tenger gyümölcse volt feltüntetve.

    
A tanulmányok közül több egy viszonylag új DNS-elemző technikát alkalmazott.

Az egyik kutatás során kanadai, amerikai, brit, szingapúri, ausztráliai és új-zélandi halkereskedések, szupermarketek és éttermek sügér néven árult termékét vizsgálták meg, és megállapították, hogy a termékek 40 százalékát félrecímkézték.
    

Nagy-Britanniában és Kanadában volt a legmagasabb, 55 százalék a megtévesztő címkével ellátott termékek aránya, az Egyesült Államokban pedig 38 százalék. Bizonyos esetekben az adott halat vagy más tengeri állatot azonos család egy másik fajaként tüntették fel. Németországban például a Szent Jakab-kagylónak nevezett minták 48 százaléka valójában a kevésbé kedvelt japán fésűkagyló volt.
    

Az olasz halpiacokon és halkereskedőknél a vizsgálat céljából megvásárolt 130 cápafilé 45 százaléka volt hamis néven feltüntetve: a kedveltebb és értékesebb fajok helyett olcsóbb és kevésbé kedvelt fajokat értékesítettek. Más esetekben veszélyeztetett vagy sebezhető fajokról volt szó. Egy 2018-as tanulmány szerint a Nagy-Britanniában sügér néven eladott termékek mintáinak közel 70 százaléka más halfaj volt: 38 különböző fajt találtak a kutatók, köztük korallzátonyok közelében élőket is, amelyek létét veszélyezteti élőhelyük csökkenése és a túlhalászat.
    

Olyan feldolgozott termékeket is találtak a szakemberek, amelyekben disznóhús volt: a Szingapúrban árult rákgolyók esetében ez gyakran előfordult, és volt, hogy rákot egyáltalán nem is tartalmaztak. A tenger gyümölcseinek hamisítása régóta ismert probléma világszerte. Mivel az összetett és kevésbé átlátható szállítási láncolatokon keresztül forgalmazott termékek közé tartozik, viszonylag könnyen kerülhet rá megtévesztő címke.
    

Bár az átnevezés nem mindig szándékos, nagy többségében mégis olyan eseteket tártak fel, ahol alacsonyabb árú termékkel helyettesítettek drágábbat, ami inkább csalásra utal, mint tévedésre. A probléma mindennapos az éttermekben. Az egyik tanulmány elkészítéséhez több mint 100 kutató 23 európai ország 180 étterméből küldött be titokban gyűjtött, összesen 283 mintát. A DNS-elemzés szerint háromból egy étterem helytelenül címkézett terméket árult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com