Hankó Balázs: a magyar tudomány aranycsapatát állítjuk fel

Az ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Program célja, hogy a magyar tudomány aranycsapatát felállítsuk, és ennek csapatkapitánya a Nobel-díjas professzor, Krausz Ferenc - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken a TV2 Mokka című műsorában.Mint kiemelte, a program keretét egy alapítvány képezi, amely egyrészt hazahívja a legkiválóbb magyar kutatókat, másrészt hozzájuk kapcsolja a legkiválóbb magyar tehetségeket.

Az Országgyűlés szerdán fogadta el az ÉLVONAL Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Hankó Balázs kitért arra, hogy aznap délután találkozott is az alapítvány vezetésére felkért Krausz Ferenccel.

"A tehetségek egy Nobel-díjas által vezetett programba kerülhetnek, és számos kiváló, világhírű kutatóval fognak együtt dolgozni. Ez olyan inspirációt, kutatási környezetet jelent, amely egyedülálló lesz a világon" - fogalmazott Hankó Balázs.

Hangsúlyozta, hogy a kutatási környezet egyre jobb Magyarországon, és példaként említette a szegedi lézerkutató központot. Arra is kitért, hogy kutatóink hazatérését külföldről ösztönzi, hogy "Magyarországon normalitás van, miközben a világ számos helyén a tudományban is megjelenik az abnormalitás".

"Új finanszírozási környezetet alakítunk ki. Ez egy olyan alapítvány lesz, amelyre 25 éves megállapodásunk van, és hatéves finanszírozási szerződést fogunk kötni, ami egyedi. Ez az az alapítványi típus, amit Brüsszel blokkol az egyetemeknél is, kíváncsian várjuk, hogy a Nobel-díjasokra mit fog lépni Brüsszel" - jegyezte meg a miniszter.

Hankó Balázs a műsorban arról is beszélt, hogy június 13. a magyar feltalálók napja, mert a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert biokémikus 1941-ben ezen a napon jelentette be találmányát, a jól eltartható, nagy C-vitamin-tartalmú készítmények előállításának eljárását. "Abban az időben Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter hívta haza Szent-Györgyit kutatni, mi ma ugyanezt csináljuk" - jegyezte meg.

"Innovációs, technológiatranszfer cégeket hozunk létre, amelyek kutatási ötletből hoznak létre később piacra kerülő szabadalmakat" - mondta Hankó Balázs.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com