Holdkőzettel bővült a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye

Magyarország legnagyobb, nyilvános helyen látható holdkőzetével gyarapodott a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye a közelmúltban - tájékoztatta a létesítmény fenntartója, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt. kedden az MTI-t.Mosoni László, a csillagpark vezetője az MTI megkeresésére elmondta: az 5 centiméter hosszú, 25 gramm súlyú, a holdfelszíntől való elszakadás nyomait magán viselő lelet Algériából, a valaha felfedezett legnagyobb holdi meteorithullásból származik és azt a Sefag egy kereskedőtől vásárolta meg.

    
A 2015 nyarán átadott, évi 10-11 ezer érdeklődőt fogadó csillagparknak mintegy harminc, a világ különböző tájain felfedezett kő- és vasmeteoritból álló gyűjteménye van, az új lelethez hasonló, nyilvánosan bemutatott holdi meteoritot legközelebb Bécsben szemlélhet meg a nagyközönség - tette hozzá. A Sefag közleményében utalt rá, hogy az ELTE Természettudományi Kara őriz ugyan holdkőzeteket, ám azok mindössze néhány tized grammosak, s ritkán láthatók.
    

A holdkőzetek meteorit formájában azután hullhattak a Földre, hogy egy kisbolygó vagy üstökös egykor a Hold felszínének ütközött, a becsapódás ereje pedig kisebb-nagyobb darabokat szakított ki belőle - jegyezték meg. Kitértek arra, hogy kutatók ilyen kőzetdarabokra eddig elsősorban az Antarktiszon, az Arab-félszigeten és Észak-Afrika sivatagaiban bukkantak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com