Idegkutatók szerint nem őszinte Mona Lisa mosolya

Szinte biztosan "erőltetett" a mosolya Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának - állapította meg három idegkutató, akik szerint a reneszánsz polihisztor szándékosan festhette meg ilyennek modellje arckifejezését.A Londoni Egyetem Szent György orvosi karán dolgozó Lucia Ricciardi és két kollégája, Luca Marsili (Cincinnati Egyetem) és Matteo Bologna (La Sapienza Egyetem) első lépésben egy függőleges vonallal megfelezték Mona Lisa száját és a két oldalt tükrözték, így kétféle szájat kaptak - írja a Medicalxpress.com.

    
Az így kapott kétféle mosolyt ábrázoló két képet megmutatták a kutatás 42 résztvevőjének, akiknek saját benyomásuk alapján kellett értékelniük az arckifejezéseket. A megkérdezettek egyet értettek abban, hogy a száj bal felét tükröző képen a mosoly boldognak, míg a száj jobb felét megkettőző képen kevésbé kifejezőnek, leginkább semlegesnek vagy szomorúnak tűnik. Ezek alapján a kutatók arra jutottak, hogy Mona Lisa mosolya aszimmetrikus.
    

"A legszélesebb körben elfogadott neuropszichológiai elméletek szerint ha egy mosoly aszimmetrikus, akkor általában nem őszinte. Ezzel szemben az őszinte, spontán, úgynevezett Duchenne-mosoly szimmetrikus. Ilyenkor az arcvonalak is megemelkednek, ami Mona Lisa arcáról nem mondható el" - magyarázta Ricciardi.
   

Közelmúltbeli kutatások eredményei továbbá azt sugallták, hogy az aszimmetrikus mosoly a kétszínűség vagy a hazugság jele is lehet. "Természetesen tudjuk, hogy ha az ember órákon át modellt ül egy képhez, az erőltetett arckifejezéshez vezet" - jegyezte meg a szakember. Hozzátette: "ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Leonardo mestere volt a sfumato technikának, az arckifejezések megelevenítéséhez használt árnyékolásnak. Vagyis szándékosan emelte meg a modell szájának bal sarkát, mintha mosolyt akarna festeni, miközben tudnia kellett, hogy ha mindkét oldalon felfelé kanyarítja az ajkat és ráncokat fest a szemekhez, akkor őszinte mosolyt kap".
    

Ricciardi szerint Da Vinci már több száz évvel azelőtt tisztában volt mindezzel, hogy Guillaume Duchenne francia származású kutatóorvos az 1800-as években publikálta munkáját. "Ezért feltételezzük, hogy ez a mosoly szándékosan lett aszimmetrikus. Azt viszont továbbra sem tudjuk, hogy a mester miért festette ilyennek, vagyis Mona Lisa mosolya még rejtélyesebb számunkra, mint eddig volt" - jegyezte meg a kutató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com