Így nézne ki a hó nélküli Antarktisz

Az Antarktiszon folyó kutatások eredményeinek összevetését követően megalkották azt az animációt, amely bemutatja, hogy is nézne ki a földrész, ha elolvadna az összes hó.


Az animáció elkészítéséhez felhasznál adatokat három projekt kutatásai szolgáltatták, melyeket a NASA és a British Antarctic Survey szakemberei elemeztek és animáltak le. Az egyszer biztos, hogy a Déli-sark sziklás alapja igencsak bizarr látványt nyújtana, hogyha nem fedné hótakaró.



Bármennyire látványosra is sikerült a bemutató a leginkább a Mars felszínére emlékeztető tájról, nem az volt az egyedüli célja, hogy elkápráztassa a nagyközönséget. Az adatok elsősorban azt a cél szolgálták, hogy a kutatók jobban megérthessék a folyamatosan mozgásban lévő és változó hó- és jégréteg viselkedését, melyek komoly hatást gyakorolhatnak a tengerszint emelkedésére.

A szakemberek úgy vélik, hogy jobb minél többet tudni a terület domborzatáról, és a helyenként akár a három kilométer vastagságot is elérő jégtakaróról. A Bedmap 2 névre keresztelt térkép minden eddiginél részletesebben mutatja be a helyi domborzati viszonyokat, illetve azt, hogy mi is bújik meg az Antarktisz jege alatt.

Mint ahogy a nevéből is kitűnik, nem a Bedmap 2 volt az első ilyen térkép, létezett egy Bedmap 1 is, azonban az a mostanihoz képest eléggé elavultnak mondható. A mostani látványtervhez ugyanis a kutatók az elmúlt két évtizedben folyamatosan gyűjtötték a földi, légi és műholdas mérések eredményeit, melyek száma körülbelül huszonötmillióra tehető.

A felsorolt kutatásokon kívül nagy jelentőséggel bírtak még a NASA ICESat és IceBridge küldetései is, melyek során a jégvastagság változását és az ebből eredő felszíni mozgásokat mind lézeres, mind pedig műholdas technológiával is figyelték az elmúlt hét év során.

Forrás: index.hu


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com