Import nemesfémből készítették az ékszereket a bronzkori ír aranyművesek

Import nemesfémből készítették az ékszereket a bronzkori ír aranyművesek, akik a mai Nagy-Britannia délnyugati részén, Cornwallban szerezték be az alapanyagokat - bizonyították a Southamptoni és a Bristoli Egyetem kutatói, akik a Proceedings of the Prehistoric Society című folyóiratban ismertetik eredményeiket.

A kutatók egy új vegyelemzési eljárással, az úgynevezett lézerablációs tömegspektrometria segítségével vizsgálták a korai bronzkorból, Kr.e. 2500 tájáról származó írországi aranytárgyakat.

93144_web

A kutatók az Ír Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó félszáz arany ékszert vizsgáltak, hogy az analitikai eljárás során meghatározzák az ólomizotópok arányát. Az eredményeket összehasonlítottak különböző lelőhelyeken található arany vegyi összetételével. Így jutottak arra a következtetésre, hogy a nemesfém Cornwallból származhatott - olvasható az EurekAlert hírportálon.

Chris Standish, a tanulmány első szerzője meglepőnek nevezte az eredményt, hiszen Írországban számos gazdag aranylelőhely található, s fejlett volt a korabeli fémérc-bányászat is. "Kevéssé valószínű, hogy az arany kinyerése okozott volna nehézséget, sokkal inkább arról lehet szó, hogy a távoli vidékekről származó nemesfémnek nagyobb volt a presztízse" - fogalmazott a kutató.

Érdekességként jegyezte meg, hogy a jelek szerint 4500 évvel ezelőtt Cornwallban és Nagy-Britannia déli részén sokkal kevesebb arany volt forgalomban, mint Írországban. "Vélhetően szívesebben cserélték el a birtokukban lévő nemesfémet számukra valami nagyobb értéket képviselő tárgyra" - fogalmazott Chris Standish.

http://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-06/uos-ade060515.php

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com