Ismét Nobel-díjas kutatóval találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei

Peter Ratcliffe Nobel-díjas brit orvos, sejtbiológus mellett több neves kutatóval is találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) növendékei vasárnaptól Szegeden - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.Peter Ratcliffe - Gregg Semenzával és William Kaelinttel megosztva - 2019-ben nyerte el az fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat az élet alkalmazkodóképességének kutatásáért. Az Oxfordi Egyetem professzora elsőként tárta fel a világon a sejtek oxigénérzékelő mechanizmusát. Nefrológusként pályafutását annak szentelte, hogy megértse, a sejtek miként érzékelik az oxigénellátottságban beálló változásokat és hogyan reagálnak ezekre.

Az általa vizsgált folyamatok kulcsfontosságúak az emberi test működésének -, valamint számos betegség kialakulásának megértése szempontjából.

A Nobel-díjas tudós mellett a háromnapos konferencián előadást tart még Shakrokh Shariat iráni születésű osztrák orvos, aki az urológiai onkológia és a személyre szabott rákellátáshoz terén végzett kiemelkedő kutatásokat, valamint bemutatja Hegyi Péter, az NTA programigazgatója a hasnyálmirigy működésének megértése terén elért eredményeit, melyért idén a Nemzetközi Élettani Unió (IUPS) Pitts-díjával tüntették ki.

A vasárnap kezdődő konferenciára - amely immár a huszonötödik Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója - rekordszámú, több mint négyezer gimnazista és egyetemista, valamint pedagógusok, mentorok, junior mentorok érkeznek. A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult program résztvevői az előadások mellett találkozókon, laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt.

A 2021 őszétől Nemzeti Tudós Akadémia nevet viselő programot Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között - a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan - végigkísérő programot, mely képes arra, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.

A Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány a magyar kormány támogatásával megvalósuló, hazai és nemzetközi mentorok részvételével zajló programjába olyan gimnazisták - Szent-Györgyi diákok - jelentkezhetnek, akik már a középiskolában kimagasló eredményt értek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken biológiából vagy kémiából, valamint eltökélt szándékuk, hogy élethivatásul a kutatói pályát válasszák.

A középiskolás tanulók képzése a 27 - országos lefedettséget jelentő - területi képzési központon kívül az országos képzési központokban - Debrecen, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Pécs, Szeged, Szombathely - kialakított korszerű, modern laboratóriumokban zajlik.

A programba felvételt nyert egyetemisták - Szent- Györgyi hallgatók - és doktoranduszok az adott város - Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged - egyetemeinek kutatólaboratóriumaiban, illetve a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, vagy a fővárosi HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban végezhetnek kutatómunkát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

http://ujhazak.com