ITM: teljesítményalapú finanszírozásra van szükség a MTA-nál

Teljesítményalapú finanszírozásra van szükség a Magyar Tudományos Akadémiánál (MTA), mert Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban és a szabadalmak számát tekintve is lemaradásban van - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.Az akadémiai kutatóintézetek beadott szabadalmainak száma igen elenyésző volt az elmúlt években, miközben évente 17 milliárd forintos támogatást kapnak az államtól - írja a közlemény, amely szerint a kormány arra hatalmazta fel az ITM-et, hogy tegye egységessé és hatékonnyá Magyarország teljes kutatás-fejlesztési rendszerét.

    
A Professzorok Batthyányi Köre által felvázolt és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által üdvözölt alapítványi struktúra olyan megoldást jelenthet, amelyben mind a kormány, mind az MTA köztestülete hatékony és független szakmai testületeknek adja át az irányítási jogokat - olvasható közleményben.
    

A minisztérium szerint az új működési elvek lefektetéséről még ezen a héten konstruktív párbeszéd kezdődhet. Az átalakítás semmilyen módon nem érinti az MTA köztestületét, annak működését és finanszírozását, az MTA zavartalan működéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosított. "Sajnálattal látjuk, hogy az MTA ügye az európai parlamenti választási kampány terébe került, és sok szereplőnek a szakmai párbeszéd helyett a hangulatkeltés fontosabb" - fogalmaz az ITM közleménye.
    

Mint írják, különösen hiteltelen, hogy "az éppen kampányoló ellenzéki pártok is beszálltak az MTA körüli hangulatkeltésbe, miközben az MTA-t egyedül a Gyurcsány-kormány akarta beszántani". A közlemény felidézi, hogy Kóka János akkori gazdasági miniszter 2006-ban azt mondta, "az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com