J. Robert Oppenheimer portré

Ismerd meg az atombomba feltalálóját még a magyar mozikba csütörtökön érkező film megtekintése előtt!1904. április 22-én, New Yorkban, egy német származású gazdag családba született J. Robert Oppenheimer, aki igaz csodagyereknek tűnt, mivel gyorsan elvégezte az alsó- és a középiskoláit, majd az utolsó diákéveiben nagy érdeklődést mutatott a kémia iránt.

Egyesek szerint kamaszkorában vette fel a pökhendi stílusát, ami valójában egyfajta védekezési mechanizmus volt az őt piszkálókkal szemben. Később ugyanerre szoktatta a tanítványait is, hogy ezzel felkészítse őket a tudományos világ kegyetlenségeire.

Felsőfokon először a Harvardon, majd Európában, Göttingenben és Cambridge-ben tanult. Az első kudarc az utóbbi helyen érte, ugyanis megírta a radioaktivitást kutató Ernest Rutherfordnak, hogy Cavendish Laboratoryban szeretne dolgozni, ám kiderült, hogy Oppenheimernek az elmélet megy jól, nem a gyakorlat, mivel minden kísérletet elrontott és ügyetlen volt a laborban. Az önmagában csalódott Oppenheimer ekkor látta be, hogy kémiánál jobban megy neki az elméleti fizika.

Oppenheimer született tudósalkat volt, magas, vékony és láncdohányos. Amikor intenzív gondolkodásra és koncentrációra akkor koplalt, hogy az emésztés se vegyen el energiát az agyától. Emellett a barátja, Francis Fergusso elmondása szerint voltak önpusztító tendenciái, valamint hajlamos volt a depresszióra és az irigységre is. Karizmatikus személyiségként gyorsan összebarátkozott Werner Heisenberggel, a kvantummechanika nagy alakjával, Teller Edével és Enrico Fermivel.

1927-ben, csupán 23 évesen, doktori címet kapott. Amellett, hogy oktatott, sok kutatásban is részt vett. A Nobel-díjas Ernest O. Lawrence-szel a részecskegyorsítón kísérletezett, és az elméleti csillagászattal is foglalkozott, aminek eredményeként előremutató felfedezései voltak a kozmikus sugárral, a fehér törpékkel és a neutroncsillagokkal, az elektron antirészecskéjével, a pozitronnal kapcsolatban.

Az atombomba megalkotásával kapcsolatban az első doktoranduszával, Melba Phillipsszel dolgozott együtt, ugyanis mindketten a mesterséges radioaktivitással foglalkoztak. Az Oppenheimer-Phillips-folyamat elnevezésű elméletüket 1935-re alakították ki.

Egy másik tanítványával, Hartland Snyderrel, a fekete lyuk formálódó koncentrációjához járultak hozzá egy közös cikkben. Snyder szerint Oppenheimer nagyszerű fizikus, de pocsék matematikus volt, ugyanis rengeteg hibát vétett a számításaiban.

Oppenheimer voltak zűrös nőügyei. Először Linus Pauling feleségét környékezte meg, aminek a vége az lett, hogy Pauling megszakította vele a barátságot és nemet mondott, amikor a fizikus a Manhattan-projekt hívta.

A feleségét, Katherine Pueningot hasonlóképpen szerezte meg, ugyanis a ő már férjnél volt, amikor Oppenheimerrel találkozott és csak akkor adta be a válókeresetet, amikor a fizikustól teherbe esett. Nem ő volt azonban az utolsó nő Oppenheimer életében, ugyanis viharos kapcsolata volt a pszichiáter Jean Tatlockkal, aki valószínűleg a fizikus legnagyobb szerelme volt.

Oppenheimer karrierjének csúcsa az 1942 és 1946 között futó Manhattan-projekt volt. A fizikus a korábbi harvardi oktatója, James B. Conant kérte fel 1942 májusában, hogy dolgozzon a kapcsolódó kutatásokon, majd a programhoz csatlakozott Leslie Groves dandártábornok is.

A hadsereg szinte a semmi közepén, egy helyi iskola épületeinek bevonásával alakított ki komplett kutatóbázist Új Mexikóban. Oppenheimer a szupertitkos Los Alamos Laboratoryban vezette az atombombát megtervező csapatát.

A tudósban sokan kételkedtek, mivel nem rendelkezett vezetői tapasztalattal, nem kapott Nobel-díjat, ráadásul az 1930-as évektől több baloldali kapcsolattal is rendelkezett, mivel a testvére, Frank, a felesége és a szerelme is szoros kapcsolatban állt az amerikai kommunista párttal.

Maga Oppenheimer is a baloldalhoz húzott, amit az is bizonyít, hogy 1934-ben egy nyugati parti sztrájkon vett részt, pénzadományokkal támogatta a fasiszták ellen harcoló köztársaságpárti erőket a spanyol polgárháborúban, és olyan szociális folyamatok mellett állt ki, amelyeket elleneztek az antikommunisták. Bár a történészek szerint Oppenheimer nem volt párttag, mégis akadnak, akik szerint titokban igen.

Bárhogy is volt, az biztos, hogy a kommunista kapcsolatai nagy gondokat okozott, az FBI pedig már a Manhattan-projekthez való csatlakozása előtt aktát nyitott róla, sőt, poloskát is elhelyeztek a házában, nemzetbiztonsági vészhelyzet esetén pedig azonnal letartóztatták volna Oppenheimert.

Ennek ellenére a fizikus megállta a helyét a történelmi jelentőségű projektben, és hatalmas nyomás alatt is megfelelt a magas elvárásoknak. Amellett, hogy több ezer főt sikeresen koordinált, még sokrétű tudásra is szüksége volt, mivel a nukleáris fegyver elkészítése több tudományterületet és szakmát érintett.

Meg kell azonban jegyezni, hogy nem Los Alamosban találták fel a spanyolviaszt, ugyanis Henri Becquerel, Pierre és Marie Curie uránnal és a radioaktivitással kapcsolatos előremutató felfedezései; Rutherford munkássága; a láncreakciót leíró és az első, chicagói atomerőművet Fermivel együtt megépíttető Szilárd Leó eredményei; és Albert Einstein, illetve az ő Franklin D. Roosevelt elnöknek írt, a nácik kutatásai miatt az atombomba-fejlesztést sürgető levele kellett ahhoz, hogy Oppenheimer és a csapata összerakja az első nukleáris fegyvert 1945-re.Oppenheimer érdeme tehát nem az invenció, hanem az, hogy a szakmai felkészültsége, a sokrétűsége, a karizmatikus és inspiráló személyisége miatt felnéztek rá, és képes volt áthidalni a tudósok és a katonák közti ellentéteket.

Habár Oppenheimer hangoztatta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy megalkotta a tömegpusztító fegyvert, és ünnepelte a hirosimai bevetés után, sőt, közölte, hogy csak azt bánja, hogy nem készült el előbb a bomba, amivel megelőzhették volna a nácik rémtetteit is, mégis a fizikust kezdettől fogva kínozta a bűntudat, hiszen ha közvetetten is, de rengeteg ember haláláért felelős.

Oppenheimer tehát nagyon jól tudta, hogy milyen szerepet tölt be a történelemben ő és az atombomba, valamint milyen veszélyekkel járnak a nukleáris fegyverek, ezért a világháború utolsó hónapjaiban azt hangoztatta, hogy a világbéke érdekében meg kellene osztani a Szovjetunióval az atombombáról szóló kutatásokat és kölcsönös megállapodást kellene kötni az atomfegyverek korlátozásáról.

Bár a véleményével felbosszantotta Harry S. Truman elnököt 1945 októberében, mégis 1946-ban kitüntette a Los Alamosban végzett munkájáért. Az 1950-es évek elején Oppenheimer hatalmas sztárnak számított az Egyesült Államokban.

A történelem széljárása azonban nem kedvezett Oppenheimer pacifista törekvéseinek, így amikor 1952-ben felszólalt a hidrogénbomba ellen, akkor a vádlottak padjára került, és még azzal is megvádolták, hogy a Szovjetunió kéme. Végül biztonsági kockázatnak minősítették, ezért megvonták tőle a biztonsági tanúsítványt, tehát többé nem férhetett hozzá a titkos kormányzat és katonai információkhoz.

A meghurcolása ellenére Oppenheimer nem vonult vissza a nyilvánosságtól, viszont voltak annak következményei, így például az, hogy a Washingtoni Egyetem elnöke törölte a fizikus kurzusait. Bár a hallgatók és a fizikai tanszék ellenkezése miatt mégis oktathatott volna, Oppenheimer erre mégsem volt hajlandó. Ő inkább Európában, Japánban, Kanadában és Harvardon tanított.

Emellett Einsteinnel és már értelmiségiekkel harcolt egy független, világproblémákkal objektíven foglalkozó tudományos akadémia felállításáért, ami 1960-ban, World Academy of Art and Science néven meg is valósult.

1963-ben John F. Kennedy elnök Enrico Fermi nevével fémjelezett tudományos díjjal ismerte el Oppenheimert, ami részleges rehabilitációt jelentett a számára, de a neve akkor tisztázódott igazán, amikor 2022. december 16-án az USA hivatalosan is érvénytelenítette a fizikus elleni, hibásnak kimondott eljárás eredményeit, amelyek értelmében megvonták a biztonsági tanúsítványát.

2009-ben a KGB archívumából származású dokumentumokból kiderült, hogy bár a szovjetek megpróbálták beszervezni a tudóst, azzal nem jártak sikerrel, tehát Oppenheimer nem volt kém, ráadásul sok olyan embert kirúgott Los Alamosból, aki szimpatizált a Szovjetunióval.

Oppenheimert 1965 végén torokrákkal diagnosztizálták, aminek a kezelése sikertelennek bizonyult. A fizikus 1967. február 18-án, 62 évesen halt meg a princetoni otthonában.

(Forrás: hu.ign.com)