Jelentősen javultak a rákbetegek túlélési esélyei Nagy-Britanniában

Az elmúlt évtizedek alatt jelentősen javultak a rákbetegek túlélési esélyei Nagy-Britanniában és manapság kétszer valószínűbb, hogy a páciensek legalább tíz évvel a diagnózis után is életben lesznek, mint harminc vagy negyven évvel ezelőtt.

A rák kezelésével foglalkozó Macmillan Cancer Support, az egyik legnagyobb brit jótékonysági szervezet által hétfőn ismertetett jelentés szerint az utóbbi csaknem ötven évben annyit javult a betegség gyógyításának minősége, hogy jelenleg több mint 170 ezer olyan páciens van életben, akinél az 1970-es vagy az 1980-as években állapították meg a rák valamilyen fajtáját.

rakos-sejt

Közülük több mint 42 ezren azonban a rákkal összefüggő krónikus egészségi vagy anyagi gondokkal küszködnek - hívta fel a figyelmet a szervezet, hozzátéve, hogy a jobb túlélési arány bizonyos értelemben terhet ró az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) és magára a társadalomra is.

A Macmillan Cancer Support szerint a mostani 2,5 millióról 2030-ra négymillióra nő majd azon páciensek száma, akik legalább tíz évet élnek a rák megállapítása után. Becslések szerint jelenleg azonban a túlélők közül 625 ezren rossz egészségi állapotban vannak vagy rokkantak.

A szervezet szerint a túlélési esélyek javulása a rák korai észlelésének, az orvostudomány fejlődésének - köztük a kifinomultabb műtéti technikák, a tucatnyi új kemoterápiás gyógyszer megjelenésének - köszönhető. A hererák esetében a túlélési ráta például 98 százalék Nagy-Britanniában, a betegség más fajtái - a tüdő- vagy épp a hasnyálmirigyrák - esetében viszont alig változtak a kilátások az elmúlt évtizedekben.

A haladás nehézségeket is jelenthet - idézte a The Times című lap a szervezet orvos szakértőjét. Jane Maher szerint az NHS-nek a jövőben fel kell készülnie az olyan emberek ellátására, akiknek egészségi állapotát jelentősen rontják a rák kezelésének mellékhatásai. A szakember szorgalmazta, hogy a háziorvosok fordítsanak sokkal több időt és erőfeszítést azon betegeikre, akik már túl vannak a kezelésen.

"A rák már nem feltétlenül jelent halálos ítéletet, és ez ünneplésre ad okot. De míg nem mindig végzetes, az életminőséget igenis megváltoztatja. Garantálnunk kell, hogy akik megküzdöttek a kórral vagy együtt élnek vele, jó minőségű életet éljenek és személyre szabott segítséget kapjanak" - foglalta össze Jane Maher.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

http://ujhazak.com