Karikó Katalin: legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni. Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismertté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.
    

Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be. Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké.
    

A fizikus professzor - aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen - úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot. Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesül Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették. Karikó Katalin olyan kutató, akit példaképül lehet állítani a fiatalok elé - hangsúlyozta az akadémikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com