Két helyszínen szerezhetnek kvótákat a világversenyekre a magyar robotépítő csapatok

Hagyományosan Budapesten és Nyíregyházán rendezik meg februárban és márciusban a Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) 2020-es válogatóversenyeit, a győztes csapatok idén Portugáliában és Franciaországban mérhetik össze tudásukat a nemzetközi robotépítő mezőnnyel.A tizennegyedik alkalommal megtartandó hazai minősítő versenyeket február 21-én a fővárosban és március 23-án a nyírségi megyeszékhelyen rendezik meg, utóbbi válogatóra február 23-ig még várják a jelentkezéseket - közölte Simon Béláné, az MTA kandidátusa, a RoboCupJunior (RCJ) magyarországi képviselője az MTI-vel.

    
A minősítést összesen öt ligában (futball, vonalkövető, színházi, labirintus bejáró és közös tér) szerezhetik meg az önállóan megépített robotjaikkal a csapatok. A két válogató győztesei május 21. és 24. között a portugáliai Guimaraes-ben - kizárólag az európai csapatok számára szervezett - EU RoboCupJunior-on, illetve a június 23. és 29. között franciaországi Bordeaux-ban rendezett nemzetközi RobotCup2020-on és RCJ2020-on indulhatnak el.
   

Simon Béláné elmondta, ezzel a magyar gyereknek is alkalma lenne eljutni a mintegy negyven országból érkező csapatok vetélkedőjére, és megtudni, hol tart a tisztán robotokból álló, a tervek szerint 2050-re elkészülő futballcsapat fejlesztése. A RoboCup versenykiírása szerint a futball-ligában két-két autonóm kerekes robot játszik kétszer tízperces mérkőzést egy igazi futballpálya kicsinyített másán, a vonalkövetőben pedig egy robotnak adott idő alatt kell áldozatmentési feladatot elvégeznie egy katasztrófahelyszínt szimuláló akadályokkal teli pályán.
    

A labirintusbejáróban a vonal nélküli labirintusban áldozatok beazonosítását és az "elsősegélynyújtást" végzi el a robot, a színháziban szórakoztató előadást mutat be az adott méretű színpadon, a közös tér ligában pedig a csapatoknak olyan programot kell írniuk, amely egy valóságos robotot és annak virtuális párját képessé teszi különböző színű tárgyak gyűjtésére és lerakására egy mentési területre a valódi és a virtuális térben is.
    

A szakember megjegyezte, a franciaországi versenyen a komolyabb felkészültséget igénylő RoboCupMajor ligákát megcélzó középiskolásoknak, végzős egyetemi hallgatóknak és pályakezdő kutatóknak lehetőségük lesz az úgynevezett gyorsan gyártott menekítő robot (Rapidly Manufactured Robot Challenge) ligában elindítani a robotjaikat. Ez a liga elősegíti az viszonylag olcsón és gyorsan legyártható, 30 centiméter szélességű robotok és robotkomponensek kifejlesztését, amelyek lehetővé teszik a robotoknak a biztonságosabb és hatékonyabb küldetési feladatok végrehajtását.
    

Ez a verseny arra ösztönzi a csapatokat, hogy dolgozzanak ki megoldásokat olyan problémákra, amelyek magukban foglalják a nehéz terepen történő vezetést, a környezet érzékelését, a tárgyak felvételét és szállítását, mindezt autonóm módon - tette hozzá. Magyarországon 2007-ben szervezték meg az első minősítő versenyt, az elmúlt tizenkét év alatt egyetlen év kivételével minden évben sikerült magyar csapatot küldeni a más-más helyszínen megrendezett világversenyekre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com