Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni

Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni, és szeretné elmélyíteni ezen a tudományterületen együttműködését nemzetközi téren is - közölte csütörtökön a kínai állami űrügynökség (CNSA).A 2025-ös űrmissziók között lesz várhatóan a Tienven-2, amelynek keretében mintát vesznek aszteroidákból, valamint a Sencsou-20 és a Sencsou-21 űrhajók felbocsátása űrhajósokkal - mondta Liu Jün-feng, a CNSA rendszertechnikai részlegének igazgatóhelyettese.

Az április 24-én Sanghajban megrendezendő kínai űrnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Liu elmondta, hogy a nemzetközi együttműködést illetően két nagyszabású projekt várható.

"Az egyik Kína és az Európai Unió Solar Wind Magnetosphere Ionosphere Link Explorer (SMILE) című közös űrmissziója, amelynek célja feltárni, miként lép kölcsönhatásba a napszél a Föld magnetoszférájával. A másik projektben pedig felbocsátanak egy Kína és Olaszország által közösen kifejlesztett elektromágneses megfigyelő műholdat, amely a földrengés-előrejelzés fejlesztését segíti elő" - magyarázta.

Kína idén szeretné elmélyíteni űrkutatási együttműködését azokkal az országokkal, amelyek részt vesznek az általa kezdeményezett Egy övezet, egy út (BRI) nemzetközi gazdasági projektben, valamint európai partnereivel is - mondta az igazgatóhelyettes.

"Az erőfeszítések középpontjában a Hold- és a mélyűrkutatási együttműködés előmozdítása áll majd, ennek részeként pedig a tervezett nemzetközi holdi kutatóállomás megépítése" - mondta.

"Kína BRI-partnereivel közösen szeretne műholdas szolgáltatásokat nyújtani a mezőgazdaság, a katasztrófamegelőzés és az intelligens városok fejlesztése terén" - tette hozzá.

A közlemény szerint Kína a BRICS-tagországokkal folytatja a távérzékelő műholdkonstelláció elkezdett fejlesztését a katasztrófavédelmi adatok megosztásának javítása érdekében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com