Kína tökéletes gyerekeket akar gyártani

Elgondolkodtató képeket állít elénk egy bioetikus a közeljövőről.


Egy átlagember bele sem tud képzelni, hogy az orvostudomány mennyire fejlett!

1

„Az emberiség szinte már ott tart, hogy a DNS módosításával meg tudja gyógyítani a rákos betegeket. Ha ez sikerül, miért ne lehessen feljebb lépni … és szuperhősök helyett elkészíteni a tökéletes gyerekeket.” - G. Owen Schaefer bioetikus a BBC-nek.

3

A szakember felhívta a figyelmet, hogy Kína jó úton halad ebbe az irányba.

Nem tudni még, hogy az emberi DNS manipulálása hova fog vezetni, de mindenképpen egyértelmű az, hogy az orvosoktól elvárható az etika. Mindent meg kell tenni a gyógyítás érdekében.

Azonban van az átlagember számára ebből a kontextusból kiszűrt kérdés.

„Szeretnénk, ha gyermekeink a jövőben szebbek, okosabbak és erősebbek legyenek?”

Jelenlegi álláspontok szerint elég jól áll az orvostudomány a plasztikai sebészettel. Továbbá léteznek olyan intelligens gyógyszerek, amelyeket a bio- és nanotechnológia mellett chipeket juttatnak be az emberi szervezetbe. Segítségükkel, akár agyunkat is nagyobb kapacitásra sarkallhatjuk.

Ezek után, akár kijelenthetnénk azt is, hogy beköszönt a genetikailag megerősített emberiség korszaka, már a közeljövőben.

Érdekes módon ezek a technológiák nem nyugaton fejlődnek, hanem egy hatalmas kommunista országban, Kínában!

Kutatások azonban kimutatták, hogy a nyugati államokban nincs igény túlzottan az emberi teljesítmény fokozására, csiszolására.

Az Amerikai Egyesült Államokban a megkérdezett emberek tömkelege elutasítja például a chip beültetését testébe! Ugyanis ezeket a magatartásokat joggal erkölcstelennek tartják.

4

Azt azért hozzá kell tennünk, hogy elsősorban az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is, mint például Nagy-Britanniában, vagy Németországban azzal befolyásolják az embereket embrió beültetéssel kapcsolatban, hogy a legjobb embriókat választják ki az életre, mesterséges megtermékenyítés alkalmával.

Kínában ettől már most sokkal tovább mennek. Ebben az országban sokkal megengedőbbek az etikai határok és a jogszabályok. Bármit tesz Kína, nem szólhat bele semmibe senki!

Előrelátók aláírásgyűjtése az emberi "GMO" ellen Előrelátók aláírásgyűjtése az emberi "GMO" ellen

Sajnos a nagy valóság az, hogy a kommunista Kínában jelenleg a legnagyobb humán eugenikai kísérleteket hajtják végre. Ez olyan, mintha Mengele tudását vinnék tovább magas szintre emelve.

Előfordulhat a jövőben, hogy az USA által petrodollárral finanszírozott Kína lesz a jövőben a világ kapitánya?

2

A merészség és a nagy kockázat nem szó rá az Istent játszva kifejezés. Inkább ez a technológia és a tudás ilyen szintre emelése inkább leépülést eredményez és magát az elmebajt. Ha jó kifejezéssel élhetünk.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com