Kína útnak indította Mars-szondáját

Kína útnak indította Mars-szondáját csütörtökön a dél-kínai Hajnan-szigeten lévő Vencsang felbocsátóközpontból - adta hírül a CGTN kínai nemzetközi harcsatorna.A Tienven (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót helyi idő szerint 12 óra 41 perckor bocsátották fel a Hosszú Menetelés-5 hordozórakéta segítségével, és várhatóan 2021 februárjában érhet a vörös bolygó vonzáskörébe. Az űrhajóval egy rovert, vagyis Mars-járművet, és egy orbitális pályán keringő szondát küldenek a Marsra.

    
A küldetés célja a Mars felszínének tanulmányozása, melyet a rover végezne az orbiter segítségével tartva a kapcsolatot a földi irányítóközponttal. Kína 2013-ban egy hasonló műveletet hajtott végre a Holdon is egy kerekeken guruló, távvezérlésű robottal, majd 2019-ben annak újabb verziójával a Hold túlsó oldalán végeztek mintavételt és teszteket.
    

Az űrhajó célba érésével Kína az Egyesült Államok és a Szovjetunió után harmadikként működtetne űrjárművet a Marson, közelebb jutva ahhoz a célhoz, hogy meghatározó űrhatalommá váljon. Az első, 2012-ben megkísérelt kínai Mars-misszió sikertelen volt, ugyanis az orosz űrhajóval felbocsátott Jinghuo-1 orbiter lezuhant.
   

Jelenleg nyolc különféle misszió kutatja a Marsot. Idén nyáron a körülmények optimálisak a missziók indításához, ugyanis a Föld és a Mars mostani elhelyezkedése a lehető legrövidebb utazási időt teszi lehetővé. Ez a bolygóállás hozzávetőleg két évente fordul elő. A Egyesült Arab Emírségek július 20-án bocsátotta fel űrszondáját egy japáni kilövőállomásról. Az Egyesült Államok, amely már négy űrjárművet küldött a vörös bolygóra, július 30-án tervezi útnak indítani Marsjáróját.


Az orosz-európai közreműködésben zajló ExoMars projekt keretében eredetileg szintén az idén nyáron indítottak volna útnak egy robotot a Marsra, de a felbocsátást végül technikai problémák, valamint az új koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották. A kínai kormányzat további űrkutatási tervei között szerepel a Mars behatóbb megismerése, aszteroidák vizsgálata, a Jupiter rendszerének feltérképezése, valamint egy űrállomás kiépítése is. A három fős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, május elején tesztelték azt az űrhajót, amelynek feladata az asztronauták odajuttatása lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com