Konferencia a stílus kérdéseiről a nyelvstratégiában

A stílusfogalom változásai, a székely stílus és a stilisztika jövője is szerepel A stílus kérdései a nyelv- és nemzetstratégiában című szerdai konferencia és kerekasztal-beszélgetés témái között, amelyet a 90 éves Szathmári István nyelvészprofesszor tiszteletére rendeznek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet szervezte rendezvényen Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes-államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a két intézet feladatai és a professzor tevékenységei több ponton is hasonlítanak egymásra.

ghfgdsss

"Ő is figyelemmel kísérte és számon tartotta a határon inneni és túli magyar nyelv és kultúra egészének összefüggéseit, támogatta az ápolására, fenntartására és hagyományai őrzésére teendő erőfeszítéseket, kutatta a magyar nyelv belső szerkezetének, sajátosságainak, működésének összefüggéseit kultúránk egészével" - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Hozzátette: Szathmári István kutatási eredményeit a nyelvész doktoranduszok képzésében is alkalmazta és foglalkozott a magyar nyelvi értékvesztés jelenségeivel is. "Mindez megerősít abban, hogy a kormány célkitűzései nem a valóságtól elrugaszkodottak, sőt, számos ponton szorosan összekapcsolódnak a magyar tudóstársadalom napi munkájával" - hangsúlyozta.

Egy nemzetközösség emlékezete, kulturális hagyományai egy olyan kincsesláda mélyén találhatók, amelynek zárját csak a hozzátartozó nyelv nyithatja ki - mondta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, hozzáfűzve: a magyarság szellemi kincse a más nyelvet beszélők számára szinte feltörhetetlen. Minél kevésbé vigyázunk a magukat magyarnak valló és magyarul beszélő emberekre, ez a kulcs annál nehezebben fog forogni a zárban - fogalmazott, kiemelve: "a magyarság megmaradásának záloga nem más, mint a magyar nyelv".

Az elnök rámutatott arra: a konferencia kiváló példája annak, hogy a magyar nyelvstratégia mennyire elválaszthatatlan része a magyar nemzetstratégiának.

Szathmári István a rendezvényen felidézte a stilisztika magyarországi alakulását. Elmondta, hogy az 1930-as évektől nem volt stilisztika-oktatás, változást csak az 1954-es nyelvész kongresszus hozott, amelyen elhangzott Balázs János A stílus kérdései című nagy ívű áttekintése.

Ekkor indult el a stilisztika sokszínű vizsgálata és az iskolákba való fokozatos visszatérése. Megemlítette, hogy 1961-ben jelent meg A magyar stilisztika útja című könyve, 1970-ben az ELTE-n stíluskutató csoportot alakítottak, a Stilisztikai lexikon a 2000-es évek elején látott napvilágot. Mint mondta, azért örül ennek a konferenciának, mert reméli, hogy változást hoz a kommunikáció egyik fontos jelenségének, a stílusnak az oktatásában és kutatásában.

Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója A stilisztika jövője a magyar nyelvstratégiában című előadásában kifejtette: a gyorsuló történeti, társadalmi, politikai, gazdasági, földrajzi, kulturális változások miatt Szathmári István munkássága alapján vár megújulásra ismét a stilisztika.

Ahhoz, hogy újra- és előreinduljunk a stilisztika útján, döntő többek között a nyelv, a stílus és a stratégia meghatározása. Legutóbbi becslések szerint - egy osztrák nyelvész szerint - 100 év múlva csak 50 nyelv marad, az intézetnek az a célja, hogy a magyar nyelv, beleértve a stilisztikát is, köztük legyen - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com