Könyvtár- és információtudományi konferencia kezdődött az ELTE-n

Valóságos könyvtár - könyvtári valóság címmel kétnapos, könyvtár- és információtudományi konferencia kezdődött kedden a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.A konferencián Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a könyvtári szakma megújulás előtt áll és újabb kihívások el néz. Kiemelte, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak és terjed a digitális analfabétizmus, így a könyvtárosoknak fontos feladata "bevonzani" az olvasókat.     


Hozzátette, hogy a könyvtári szakma már felismerte ezt a problémát és aktívan dolgozik a megoldásán. Rámutatott: a másik nagy kihívás a digitalizálás és mesterséges intelligencia jelenléte. Mint mondta, "értő könyvtáros helyett különféle mesterséges intelligenciák és algoritmusok választják ki azt a betűhalmazt", ami olvasáskor az emberek elé kerül. Ebben át kell vennünk az irányítást - hangsúlyozta az államtitkár.
    

Kiemelte: Nagyon nehéz a mai világban értéket találni, éppen ezért a digitalizáció következő lépése a rossz minőségű tartalmak helyett értékalapú digitális rendszerek létrehozása. Mint mondta, a könyvtárosok azért különlegesek, mert rendkívül maximalisták, igyekeznek az innovációra fókuszálni.

Hozzátette, hogy az emberiség fejlődéstörténetét is az innovatív gondolkodás, az életünk egyszerűsítése vitte előre.
    

Vincze Máté kiemelte, hogy a korábbi nagy megújulási hullámban a könyvtárosoknak választott feladata lett az informatikai innováció, amelyben szerte az országban olyan eredményeket érnek el a hazai intézmények, amelyek a világ élvonalában is megállják a helyüket. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) Könyvtár- és Információtudományi Intézete (KITI), valamint Könyvtártudományi Doktori Programja szervezésében megvalósuló tanácskozáson Kiszl Péter, az ELTE BTK KITI intézetigazgatója, tanszékvezetője és a doktori program vezetője felidézte, hogy tíz éve indult útjára a Valóságos könyvtár - könyvtári valóság elnevezésű konferenciasorozat, amely azóta a szakmai közösség aktív részvételének és közreműködésének is köszönhetően a könyvtár- és információtudomány, a könyvtárügy területén valódi branddé vált.
    

Rámutatott: a könyvtár az ország legnagyobb kulturális, valamint a kutatást-fejlesztést és az innovációt támogató intézményrendszere. A könyvtár nemcsak a dokumentum- és az információszolgáltatás színhelye, hanem közösségi tér is; a nem formális oktatásban részt vevő és szociális szerepet is felvállaló, nélkülözhetetlen intézmény - hangsúlyozta Kiszl Péter.
   

"A kapcsolódó könyvtár- és információtudomány pedig nemzetközi viszonylatban az egyik legdinamikusabban fejlődő diszciplína, amelynek magyarországi fejlesztőközpontjaként nagy a felelősségünk" - fogalmazott az igazgató. Mint mondta, ezért is szervezik meg kétévente a konferenciákat és jelentetik meg a hozzá kapcsolódó lektorált szakkönyvsorozatot.
    

Horváth Krisztina, az ELTE BTK oktatási és tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettese, a Magyar Rektori Konferencia Bölcsészettudományi Bizottságának elnöke köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a konferenciával a magyar tudományt is ünneplik. Az MTA rendezvénysorozatának a jelmondata idén: Tudomány: válaszok a globális kihívásokra - mondta.
    

Hozzátette: A rendezvénysorozat idei mottójával összhangban a konferencián kiemelten tárgyalják a globális gazdasági, politikai folyamatok, a mesterséges intelligencia hatásait elemző kérdéseket, de napirenden vannak olyan témák is, mint a klímaváltozás vagy az energetikai problémák hatásai. A dékánhelyettes hangsúlyozta: az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézete méltán lehet büszke az évtizedes múltra visszatekintő Valóságos könyvtár - könyvtári valóság nevű könyvtár- és információtudományi konferenciasorozatra, amely a tudományterület legnagyobb, átfogó seregszemléjévé vált.
    

A konferencia első napján a köszöntőket plenáris előadások követik: az ELTE Bölcsészettudományi Karának professzorai osztják meg gondolataikat a könyvtárról és könyvtári kötődéseikről, majd a könyvtáros és rokon szakmák képviselői járják körül a könyvtár és a piacgazdaság viszonyrendszerét. Mindemellett az intézmény új kiadványának, az előző konferenciák előadásaiból készült Valóságos könyvtár - könyvtári valóság: könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2022 című kötetet is bemutatják. A második napon az intézet oktatói, valamint a doktori program hallgatói tartják meg előadásaikat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com