Kutatók éjszakája - Terrorszervezetekről, drónokról is szó lesz az NKE karain

Egy magyar sorozatgyilkos személyiségprofiljával, nemzetközi terrorszervezetek - köztük a magát Iszlám Államnak nevező szervezet - tevékenységével, a közösségi média biztonságpolitikai veszélyeivel, a drónok alkalmazásának lehetőségeivel, az Európai Unióra váró feladatokról szóló előadások mellett a versenyszerű Rubik-kockázás személyiségre gyakorolt hatásáról hallgathatnak előadásokat jövő pénteken az idei Kutatók éjszakáján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

Az egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az immáron tíz éves múltra visszatekintő rendezvényen az idén már az NKE év elején megalakult Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara is bekapcsolódik a rendezvénysorozatba. Így az NKE Egyetemi Központi Könyvtár szervezésében négy helyszínen 51 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.

130606-bryant-drone.380;380;7;70;0

A külpolitikai témák között olyan érdekességeket is kínál a program, mint például a nők helyzete Iránban, az olasz politikusportrék és az Al-Sabáb dzsihádista szervezet története. Nem kevésbé izgalmas programokat ígér az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara is, ahol szó lesz a többek között a robothadviselésről, a közösségi háló veszélyeiről, a gerillaelméletekről is és a női egyenjogúság kérdéséről is a hadviselésben.

A Rendészettudományi Kar előadásán a pilóta nélküli repülőkről, vagyis a drónokról, egy magyar sorozatgyilkos személyiségprofiljáról, továbbá Magyarország első be- és kivándorlási törvényeinek megszületésének körülményeiről lesznek előadások, míg a betörések világát kivételesen a betörők véleménye alapján ismerhetik meg az érdeklődők.

A Közigazgatás-tudományi Karon kiderülhet, hogy "tréningelhető-e a közigazgatás", továbbá olyan témák is szóba kerülnek, mint a halálbüntetés gyakorlati következményei, a nők elleni erőszak médiaüzenetei és a versenyszerű Rubik-kockázás személyiségre gyakorolt hatása.

Az intézmény négy karának programjai mellett a Nemzetbiztonsági Intézet külön előadásokkal is készül, például a nemzetbiztonsági szakszolgálatok működéséről, valamint a rendőri és katonai kézi lőfegyverek terén megfigyelhető aktuális trendekről.

Az NKE programjairól részletesebb információ található a http://www.kutatokejszakaja.hu/2015/esemenynaptar/index.php?menu_id=4&hely=173 oldalon. Az előadásokon való részvétel regisztrációhoz között.

Az egyetem közleményében úgy fogalmazott: az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat "kiváló lehetőség arra, hogy közelebb hozza a fiatalokat" az NKE-hez.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com