Légy BOLDOG!!!!
Boldogság. Megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan fogalom a legtöbbünk számára. Lehet egyáltalán a boldogságot definiálni? Most boldogok vagyunk vagy voltunk-e valaha azok? Nehéz kérdések. De ne kerteljünk: az emberiség kilencven százaléka valószínűleg úgy gondolja, ő az, akire Murphy törvényei mindig érvényesek. Aki akkor ér a postára, amikor a leghosszabb a sor. És ha nem, akkor az előtte álló kötegnyi céges levéllel bíbelődik.
Aki csak három perccel később érkezik a kocsihoz a parkolási idő lejárta után, de már „Mikulás-csomag" várja. Aki sohasem, de éppen akkor mégis elkésik, amikor az egész céges vezérkar csak rá vár az értekezleten. Ismerős helyzetek, ugye? De valljuk be, nem ezek taszítanak boldogtalanságba minket. Ezek az apró bosszúságok eltörpülnek amellett, hogy van egy szép napsütéses délutánunk, egy jól sikerült vizsgánk vagy életünkben először sikerült ehető ebédet főznünk. Mert bizony a boldogság nem csak az új ház vagy az új autó megvételét jelenti. Nem ám! Próbálta már összeszámolni, egy nap alatt hány boldog pillanata volt? Mert volt, az biztos. Csak lehet, hogy nem vette észre.
Egy közelmúltban napvilágot látott felmérés szerint minden második megkérdezett magyar boldogtalannak tartja magát. A sírva vigadás egyébként is jellemző ránk, jól tudjuk. De miért? Lehet ennek valamilyen genetikailag kódolt oka?
Ha különböző nemzetek életérzését hasonlítjuk össze, valóban az derül ki, hogy a magyarok boldogtalanabbak az átlagnál - erősíti meg a felmérés eredményét dr. Szondy Máté pszichológus, aki kutatásaiban - egyebek között - a boldogság témájával is foglalkozik. - Ennek ellenére az is kiderült, hogy Magyarország lakossága nem depressziósabb, mint más nemzetek. Az országok hangulatát illetően nem beszélhetünk szignifikánsan genetikai tényezőkről, ennek leginkább szociális, társadalmi, politikai okai vannak. Az is kiderült például, hogy a volt szocialista országok hangulata és bizalmi indexe alacsonyabb, mint más európai országoké. A genetika tehát a kutatások szerint egyéni szinten befolyásolhatja a boldogságra való hajlamot, társadalmi szinten azonban nem. Ebben a felmérésben egyébként az is megmutatkozott - folytatja dr. Szondy Máté -, hogy egyszerűen boldogtalanabbnak, komorabbnak gondoljuk magunkat és az országunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Vagyis negatív önképünk van, amely valóban visszahat arra, ahogyan érezzük magunkat. Ha majd az önképünk megváltozik - már mutatkoznak ennek jelei -, várható, hogy a negatív kép is változni fog.
Miközben folyamatosan kergetjük a boldogság kék madarát, valójában tudjuk-e, hogy mit keresünk? Azaz tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi is a boldogság? A szakember szerint irreális elvárás lenne, ha az embernek mindig csak a jó jutna osztályrészül.
A boldogság nem azt jelenti, hogy az ember folyamatosan jól érzi magát, hogy minden sikerül, amit eltervezett. A mélypontok igenis szükségesek a személyiségfejlődésünkhöz, ahhoz, hogy az igazán boldog pillanatokat értékelni tudjuk, hogy legyen reális viszonyítási alapunk. Úgy is mondhatnám, hogy így válik igazán éretté, felnőtté az ember.
A boldog pillanatokat azonban nem egyszerű megélni, és ebben bizony már szerepet játszik a genetika. Abban, hogy személy szerint milyen gyakran élünk át pozitív vagy negatív élményeket vagy mennyire vagyunk pesszimizmusra, illetve optimizmusra hajlamosak, a kutatások szerint körülbelül 50 százalékban a genetikai meghatározottság is szerepet játszik - fejti ki a boldogságkutató. - Ne feledjük, biológiai lények vagyunk, meghatározott genetikával, idegrendszerrel, ami alapvetően befolyásolja viselkedésünket. Boldogságunkra ezenkívül más tényezők is hatással vannak, olyan külső adottságok, mint az anyagi helyzetünk, családi hátterünk vagy hogy milyen országba születtünk, de ez mindössze 10 százalékot nyom a latba. A maradék negyven százalék rajtunk múlik. Azon, hogy hogyan éljük meg boldog pillanatainkat. Hogy függetleníteni tudjuk-e magunkat attól a fogyasztói társadalomtól, amelyben élünk, ahol a minél jobb autó vagy a nagyobb lakás a mérvadó.
Tárgyakra vágyunk érzések és élmények helyett, aminek nagy veszélye van: az anyagi javakhoz könnyen hozzászokunk, így előbb-utóbb nem marad olyan dolog, ami igazi boldogságot tudna okozni. Egyébként bármilyen meglepő - folytatja dr. Szondy Máté -, az optimizmusra vagy pesszimizmusra való hajlamunk nemcsak aktuális közérzetünket, de egészségi állapotunkat, sőt, várható élettartamunkat is befolyásolhatja. A krónikus, tartós pesszimizmus ugyanis gyengíti az immunrendszert, és ha ez évekig, évtizedekig fennáll, nem csoda, ha az élettartamot is befolyásolja. Fontos azonban megjegyezni, hogy az optimista hozzáállás nem azt jelenti, hogy csodavárók vagyunk, azaz bármilyen szituáció adódik is, úgy gondoljuk, minden sikerülni fog. Ez nem passzív várakozást jelent. Az optimista ember úgy gondolja, ha aktív és tesz a jövőjóért, akkor képes lesz elérni a céljait. Ha például egy súlyos betegséggel kell felvennie a harcot, akkor képes lesz megküzdeni ezzel a helyzettel és lépéseket is hajlandó tenni érte, míg a pesszimista eleve úgy gondolja, hogy képtelen megküzdeni vele és nem is tesz ellene semmit. Tehát nem arról van szó, hogy minden optimista ember arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön.
Az egyik legnehezebb dolog, hogy meg tudjunk bocsátani, ha sérelem ért minket. Sokan ebbe bele is betegednek. Pedig a megbocsátással nem annuláljuk a történteket. Sőt!
A megbocsátás nem a sérelem elfelejtését jelenti, hanem azt, hogy megajándékozzuk magunkat és a sérelem okozóját azzal, hogy megbocsátunk. Hogy miért van erre szükség? Mert azok, akik képtelenek megbocsátani, olyan fizikai és lelki terhet rónak a szervezetükre, mint amikor valaki krónikus stresszben van. Fontos tehát, hogy legyen egy tudatos döntés arról, hogy meg akarunk bocsátani. A következő lépés az, hogy megpróbáljuk megérteni, ő miért okozhatott fájdalmat nekünk. Milyen érzelmi állapotban volt akkor, miért tehette, amit tett, és mi hogyan viszonyultunk hozzá? Kiválthatta-e a mi viselkedésünk is a történteket? Ennek az empátiának a kialakítása lényegében a megbocsátás kulcsa. Nem felejtem tehát el a sérelmeket, csak túllépek rajtuk. Sőt, ez még azt sem jelenti, hogy az illetővel bármilyen viszonyt fenn kell tartanom az eset után. Nem lenne például ésszerű továbbra is folytatni a kapcsolatot egy családon belüli erőszak esetén, de a megbocsátás itt is fontos lépés. Azzal önmagamat is gyógyítom.
Általános receptek vélhetően nincsenek, de könnyíteni a lelkünkön, élvezni az élet apró örömeit, erre mindenkinek lehetősége van. A boldogságkutató szerint sincsenek általános szabályok arra, hogy mi tehet minket boldoggá, bár vannak követendő példák, cselekedetek, amelyek bizonyíthatóan pozitívan hatnak ránk.
Egy péntek estén magányosan ülni a tévé előtt vagy a sarki bisztróban sörözni a barátokkal? Mindenki számára egyértelmű, hogy melyik a jobb - vélekedik dr. Szondy. Kutatások is bizonyították, hogy a társas tevékenységek pozitívan hatnak ránk. Akinek van baráti köre, kiterjedt társas hálót tart fenn, az jobban is érzi magát. Ugyanilyen élmény lehet a testmozgás öröme, ráadásul ez tényleg csak elhatározás kérdése. Bizonyított, hogy még a kevésbé intenzív mozgásnak, például a sétának is hangulatjavító hatása van, nem beszélve a fizikai tényezőkről. És szintén pozitív hatása van annak, ha időnként háttérbe szorítjuk önző énünket, és mások segítésére szenteljük energiáink egy részét. A segítő, támogató, mások felé empatikus magatartás szintén örömforrás lehet önmagunk számára is. E három dolog mindegyike - azt hiszem - olyan, ami viszonylag egyszerűen kivitelezhető, pozitív hozadékai azonban felbecsülhetetlenek.
Fontos lehet az anyagi javak helyett az élmények gyűjtése vagy megtalálni egy jó hobbit, mert ilyen apróságoktól is függhet a boldogság. Ezért is nagy jelentősége van az ismeretterjesztésnek, hogy megismertessük az emberekkel a valóban megalapozott, tudományos tényeket, amelyek segítségükre lehetnek a pozitív gondolkodásban - mondja befejezésképpen dr. Szondy Máté. - Ezt már minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni. Nem csoda hát, hogy Angliában iskolai foglalkozás keretében vezettek be úgynevezett boldogságórákat. Ezzel talán sikerül legyőzni a fogyasztói társadalom által sugallt hamis boldogságképet, és helyébe valódi értékeket állítani. Hir.ma (olvasói beküldés)
Aki csak három perccel később érkezik a kocsihoz a parkolási idő lejárta után, de már „Mikulás-csomag" várja. Aki sohasem, de éppen akkor mégis elkésik, amikor az egész céges vezérkar csak rá vár az értekezleten. Ismerős helyzetek, ugye? De valljuk be, nem ezek taszítanak boldogtalanságba minket. Ezek az apró bosszúságok eltörpülnek amellett, hogy van egy szép napsütéses délutánunk, egy jól sikerült vizsgánk vagy életünkben először sikerült ehető ebédet főznünk. Mert bizony a boldogság nem csak az új ház vagy az új autó megvételét jelenti. Nem ám! Próbálta már összeszámolni, egy nap alatt hány boldog pillanata volt? Mert volt, az biztos. Csak lehet, hogy nem vette észre.
Boldogság és genetika. Van-e összefüggés?
Egy közelmúltban napvilágot látott felmérés szerint minden második megkérdezett magyar boldogtalannak tartja magát. A sírva vigadás egyébként is jellemző ránk, jól tudjuk. De miért? Lehet ennek valamilyen genetikailag kódolt oka?
Ha különböző nemzetek életérzését hasonlítjuk össze, valóban az derül ki, hogy a magyarok boldogtalanabbak az átlagnál - erősíti meg a felmérés eredményét dr. Szondy Máté pszichológus, aki kutatásaiban - egyebek között - a boldogság témájával is foglalkozik. - Ennek ellenére az is kiderült, hogy Magyarország lakossága nem depressziósabb, mint más nemzetek. Az országok hangulatát illetően nem beszélhetünk szignifikánsan genetikai tényezőkről, ennek leginkább szociális, társadalmi, politikai okai vannak. Az is kiderült például, hogy a volt szocialista országok hangulata és bizalmi indexe alacsonyabb, mint más európai országoké. A genetika tehát a kutatások szerint egyéni szinten befolyásolhatja a boldogságra való hajlamot, társadalmi szinten azonban nem. Ebben a felmérésben egyébként az is megmutatkozott - folytatja dr. Szondy Máté -, hogy egyszerűen boldogtalanabbnak, komorabbnak gondoljuk magunkat és az országunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Vagyis negatív önképünk van, amely valóban visszahat arra, ahogyan érezzük magunkat. Ha majd az önképünk megváltozik - már mutatkoznak ennek jelei -, várható, hogy a negatív kép is változni fog.
Miközben folyamatosan kergetjük a boldogság kék madarát, valójában tudjuk-e, hogy mit keresünk? Azaz tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi is a boldogság? A szakember szerint irreális elvárás lenne, ha az embernek mindig csak a jó jutna osztályrészül.
A boldogság nem azt jelenti, hogy az ember folyamatosan jól érzi magát, hogy minden sikerül, amit eltervezett. A mélypontok igenis szükségesek a személyiségfejlődésünkhöz, ahhoz, hogy az igazán boldog pillanatokat értékelni tudjuk, hogy legyen reális viszonyítási alapunk. Úgy is mondhatnám, hogy így válik igazán éretté, felnőtté az ember.
Felig tele a pohár vagy félig üres?
A boldog pillanatokat azonban nem egyszerű megélni, és ebben bizony már szerepet játszik a genetika. Abban, hogy személy szerint milyen gyakran élünk át pozitív vagy negatív élményeket vagy mennyire vagyunk pesszimizmusra, illetve optimizmusra hajlamosak, a kutatások szerint körülbelül 50 százalékban a genetikai meghatározottság is szerepet játszik - fejti ki a boldogságkutató. - Ne feledjük, biológiai lények vagyunk, meghatározott genetikával, idegrendszerrel, ami alapvetően befolyásolja viselkedésünket. Boldogságunkra ezenkívül más tényezők is hatással vannak, olyan külső adottságok, mint az anyagi helyzetünk, családi hátterünk vagy hogy milyen országba születtünk, de ez mindössze 10 százalékot nyom a latba. A maradék negyven százalék rajtunk múlik. Azon, hogy hogyan éljük meg boldog pillanatainkat. Hogy függetleníteni tudjuk-e magunkat attól a fogyasztói társadalomtól, amelyben élünk, ahol a minél jobb autó vagy a nagyobb lakás a mérvadó.
Tárgyakra vágyunk érzések és élmények helyett, aminek nagy veszélye van: az anyagi javakhoz könnyen hozzászokunk, így előbb-utóbb nem marad olyan dolog, ami igazi boldogságot tudna okozni. Egyébként bármilyen meglepő - folytatja dr. Szondy Máté -, az optimizmusra vagy pesszimizmusra való hajlamunk nemcsak aktuális közérzetünket, de egészségi állapotunkat, sőt, várható élettartamunkat is befolyásolhatja. A krónikus, tartós pesszimizmus ugyanis gyengíti az immunrendszert, és ha ez évekig, évtizedekig fennáll, nem csoda, ha az élettartamot is befolyásolja. Fontos azonban megjegyezni, hogy az optimista hozzáállás nem azt jelenti, hogy csodavárók vagyunk, azaz bármilyen szituáció adódik is, úgy gondoljuk, minden sikerülni fog. Ez nem passzív várakozást jelent. Az optimista ember úgy gondolja, ha aktív és tesz a jövőjóért, akkor képes lesz elérni a céljait. Ha például egy súlyos betegséggel kell felvennie a harcot, akkor képes lesz megküzdeni ezzel a helyzettel és lépéseket is hajlandó tenni érte, míg a pesszimista eleve úgy gondolja, hogy képtelen megküzdeni vele és nem is tesz ellene semmit. Tehát nem arról van szó, hogy minden optimista ember arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön.
Bocsáss meg!
Az egyik legnehezebb dolog, hogy meg tudjunk bocsátani, ha sérelem ért minket. Sokan ebbe bele is betegednek. Pedig a megbocsátással nem annuláljuk a történteket. Sőt!
A megbocsátás nem a sérelem elfelejtését jelenti, hanem azt, hogy megajándékozzuk magunkat és a sérelem okozóját azzal, hogy megbocsátunk. Hogy miért van erre szükség? Mert azok, akik képtelenek megbocsátani, olyan fizikai és lelki terhet rónak a szervezetükre, mint amikor valaki krónikus stresszben van. Fontos tehát, hogy legyen egy tudatos döntés arról, hogy meg akarunk bocsátani. A következő lépés az, hogy megpróbáljuk megérteni, ő miért okozhatott fájdalmat nekünk. Milyen érzelmi állapotban volt akkor, miért tehette, amit tett, és mi hogyan viszonyultunk hozzá? Kiválthatta-e a mi viselkedésünk is a történteket? Ennek az empátiának a kialakítása lényegében a megbocsátás kulcsa. Nem felejtem tehát el a sérelmeket, csak túllépek rajtuk. Sőt, ez még azt sem jelenti, hogy az illetővel bármilyen viszonyt fenn kell tartanom az eset után. Nem lenne például ésszerű továbbra is folytatni a kapcsolatot egy családon belüli erőszak esetén, de a megbocsátás itt is fontos lépés. Azzal önmagamat is gyógyítom.
Lépések a boldogság felé vezető úton
Általános receptek vélhetően nincsenek, de könnyíteni a lelkünkön, élvezni az élet apró örömeit, erre mindenkinek lehetősége van. A boldogságkutató szerint sincsenek általános szabályok arra, hogy mi tehet minket boldoggá, bár vannak követendő példák, cselekedetek, amelyek bizonyíthatóan pozitívan hatnak ránk.
Egy péntek estén magányosan ülni a tévé előtt vagy a sarki bisztróban sörözni a barátokkal? Mindenki számára egyértelmű, hogy melyik a jobb - vélekedik dr. Szondy. Kutatások is bizonyították, hogy a társas tevékenységek pozitívan hatnak ránk. Akinek van baráti köre, kiterjedt társas hálót tart fenn, az jobban is érzi magát. Ugyanilyen élmény lehet a testmozgás öröme, ráadásul ez tényleg csak elhatározás kérdése. Bizonyított, hogy még a kevésbé intenzív mozgásnak, például a sétának is hangulatjavító hatása van, nem beszélve a fizikai tényezőkről. És szintén pozitív hatása van annak, ha időnként háttérbe szorítjuk önző énünket, és mások segítésére szenteljük energiáink egy részét. A segítő, támogató, mások felé empatikus magatartás szintén örömforrás lehet önmagunk számára is. E három dolog mindegyike - azt hiszem - olyan, ami viszonylag egyszerűen kivitelezhető, pozitív hozadékai azonban felbecsülhetetlenek.
Fontos lehet az anyagi javak helyett az élmények gyűjtése vagy megtalálni egy jó hobbit, mert ilyen apróságoktól is függhet a boldogság. Ezért is nagy jelentősége van az ismeretterjesztésnek, hogy megismertessük az emberekkel a valóban megalapozott, tudományos tényeket, amelyek segítségükre lehetnek a pozitív gondolkodásban - mondja befejezésképpen dr. Szondy Máté. - Ezt már minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni. Nem csoda hát, hogy Angliában iskolai foglalkozás keretében vezettek be úgynevezett boldogságórákat. Ezzel talán sikerül legyőzni a fogyasztói társadalom által sugallt hamis boldogságképet, és helyébe valódi értékeket állítani. Hir.ma (olvasói beküldés)
Hozzászólások