Lezuhan egy műhold!

A vártnál gyorsabban csökken az UARS jelű műholdnak a keringési magassága az erősödő naptevékenységek miatt. A Nap intenzív sugárzása miatt a Föld felső légköre kiterjedt, ezért sokkal erősebb fékező hatást gyakorol az alacsonyan keringő műholdakra.

Az UARS jelű műhold a múlt heteken még 230-255 km magasságban keringet, ám azóta ez az érték sokat csökkent.

A műholdat még a Discovery űrrepülőgép bocsátotta útjára 1991-ben, feladatai közé tartozott a légköri ózon, és egyéb gázok koncentrációjának a vizsgálata. Ezt a tevékenységet azonban az űreszköz már 2005-ben befejezte, s azóta használaton kívülre helyezték.

Az Upper Atmosphere Research Satellite (UARS) elég nagy tömegű űreszköz, közel 6,5 tonna. Ebből legalább két-három nagyobb darab várhatóan túléli a légköri izzást és eléri a Föld felszínét is. Szakértők szerint azonban annak igazán kicsi az esélye, hogy a felszínre érkező darabok, már, ha valóban elérik a Földet, bárkire is rázuhanjanak.

A várható becsapódás helyét sem tudják megadni, az UARS számítások szerint szeptember 23-án, vagy egy nappal később éri el a légkört. A műholdon veszélyes anyagok nincsenek, és az üzemanyaga is teljesen kifogyott már. Hir.ma

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com