Magyar kutatók is részt vettek az idei Breakthrough-díjas CERN-kísérletekben

A HUN-REN több kutatóközpontjának tudósa is részt vett azokban a CERN-kísérletekben, amelyek idén Breakthrough-díjat kapnak - közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel kedden.A nagy tekintélyű nemzetközi elismerést fizikai kategóriában egyebek mellett a Higgs-bozon tulajdonságainak részletes megméréséért, valamint az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) Nagy Hadronütköztetőjében végzett további kutatásokért kapta több mint 13 ezer kutató, köztük a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóintézet (Wigner FK) és a HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) tudósai - olvasható a közleményben.

A magyar díjazottak között szerepelnek még az ELTE, a Debreceni Egyetem és a MATE munkatársai is. A Breakthrough Prize Foundation (Áttörés-díj Alapítvány) április 5-én Los Angelesben jelentette be, hogy a Breakthrough Prize in Fundamental Physics elismerést és a vele járó 3 millió dollárt idén a CERN Nagy Hadronütköztetőjének négy nagy kísérlete (ALICE, ATLAS, CMS, LHCb) kapta.

A díjat a Higgs-bozon tulajdonságainak részletes megméréséért, az elemi részecskék tömegének létrejöttéért felelős szimmetriasértő mechanizmus tisztázásáért, az újonnan felfedezett erősen kölcsönható részecskékért, a ritka folyamatok és az anyag-antianyag aszimmetria tanulmányozásáért, valamint a CERN Nagy Hadronütköztetőjében (LHC) a természet törvényeinek a legrövidebb távolságokon és a legszélsőségesebb körülmények között történő feltárásáért ítélték oda. A díjat ünnepélyes keretek között április 12-én adják át.

"A CERN LHC együttműködések a rendkívül precíz és kényes kísérletek elvégzésével az alapvető fizikai ismeretek határait soha nem látott mértékig tolták ki. A most kezdődő kísérleti periódus után a Nagy Hadronütköztető korszerűsítésével az LHC teljesítménye tovább növekszik és 2030-tól kezdődően újabb felfedezésekre, áttörő tudományos eredményekre számíthatunk a genfi nagyenergiás világlaboratóriumtól" - kommentálta a hírt a CERN.

A négy nagy kísérlet vezetőivel történt konzultáció után a Breakthrough Prize Foundation a díjjal járó összeg egészét a "CERN&Society" alapítványnak adományozta. A támogatást az alapítvány arra fogja felhasználni, hogy a négy nagy LHC együttműködés tagintézményeinek doktoranduszai számára ösztöndíjakat ajánljanak fel a CERN-ben töltött kutatási időre.

Korábban is vettek már részt magyar kutatók Breakthrouh-díjas projektekben. 2016 februárjában a Special Breakthrough Prize in Fundamental Physics díjat a gravitációs hullámokat felfedező LIGO/VIRGO együttműködések 1015 kutató tagja nyerte el, köztük a HUN-REN Wigner FK három tagja: Barta Dániel, Debreczeni Gergely és közelmúltban elhunyt Vasúth Mátyás - idézték fel.

A "Szilícium-völgy Oscarjaként" is emlegetett Breakthrough-díjat 2013 óta ítélik oda. A korábbi győztesek között volt Stephen Hawking asztrofizikus és az a kutatócsoport, amely először készített képet egy fekete lyukról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com