Magyarország nagy lehetőségeket jelent a kínai kutatóknak

Magyarország a tudomány és technológia terén is hatalmas lehetőségeket rejt az együttműködési lehetőségeket kereső kínai kutatóknak - mondták el magyar diplomaták Sanghajban, az Európai Unió tudomány és technológia "túráinak" idei házigazdáiként.

SanghajAz Európai Unió fordítja ma a legnagyobb összegeket a világon kutatásra és innovációra, amely Kína innovációs központjának, Sanghajnak és az ottani szakembereknek is vonzó lehet - mondta el az MTI-nek csütörtökön Schmitt Pál, Magyarország sanghaji főkonzulja.

A Kína Túra (Tour of China) egy idén harmadik alkalommal számos kínai nagyvárosában megtartott éves rendezvénysorozat, amelyen az uniós országok képviselői kutatási és innovációs potenciáljukat, a Kínával való együttműködési lehetőségeket mutatják be. Ennek 2014-ben Magyarország a házigazdája.

Schmitt Pál kiemelte: a kutatásra költött globális összegek egynegyede az Európai Unióból származik, a közösségben nyújtják be a legnagyobb jelentőségű publikációk és szabadalmak egyharmadát, az unió 17 tagállamának mintegy száz közös projektje van Kínával.

Révész Ágota oktatási-kulturális szakdiplomata előadásában a magyarországi kutatóintézetek és felsőoktatás magas színvonalát hangsúlyozta, majd a magyar-kínai projektlehetőségeket mutatta be. Ezek között említette a magyar és kínai tudományos akadémiák által idén létrehozott keretprogramot, amely kifejezetten a közös laboratóriumi kutatást szorgalmazza és jelenleg kidolgozásra vár. Szintén idei az az akadémiai együttműködés, mely közös kutatásoknál felhasználható kutatói adatbázis létrehozására irányul.

Miniszteri szinten már tíz éve működik az ikeralap (twin fund) program, amely két-két éves periódusra nagyjából 1,5 millió eurót biztosít a közös kutatást végző szakembereknek. A kínai partnereknek ezen túl a multinacionális Momentum programban is lehetőségük van részt venni, vagyis valóban számos lehetőség közül választhatnak - hangsúlyozta Révész Ágota.

A kínai kutatók érdeklődnek Magyarország iránt, a Kína Túra házigazdájaként az ország sanghaji "láthatósága" növekszik, de a rendezvény jó eszköz a magyar vállalkozások számára is - fogalmazott Schmitt Pál főkonzul. A kínaiak szívesen működnek együtt magyar cégekkel, az országot inkább kötik az innovatív megoldásokhoz, mint régiós versenytársainkat. Kínában hatalmas a verseny, azok a magyar cégek tudnak ma érvényesülni, amelyek konkrét projektekkel érkeznek, magas technológiát nyújtanak, hajlandók befektetni és időt áldozni a kapcsolatok építésére - jegyezte meg a főkonzul.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com