Megerősíti a lelket a horror film

A rendszeresen nézett „ijesztgetős” mozik megtanítanak, hogy hogyan kezeljük félelmeinket. watching
Gyakran hangzik el a kérdés, hogy miért nézünk horrorfilmeket?
Miért szeretünk félni, amikor nézhetnénk valami kellemes vígjátékot is?
Sokan értelmetlen bolondságnak tartják ezeket a mozikat, pedig kiderült, hogy a félelmet keltő alkotások ugyanolyan jó hatással vannak az emberekre, mint a sport!

A horror filmeknek nem titkolt célja az, hogy megijesszék a nézőket, hogy hassanak a legbensőbb félelmeinkre.
Ehhez az „olcsó” ijesztgetéshez, rendszerint kitalált helyzeteket használnak fel, gyakran a természetfelettitől való rettegést kihasználva.
Akik először ülnek le megnézni egy ilyen műsort, azok garantálhatóan halálra fognak rémülni, de minél gyakrabban nézzük ezeket, annál kevésbé hat ránk, s éppen ezért hasonlítható össze a sporttal, hiszen az a fizikai erőnket erősíti meg, míg a horror filmek a lelkünket.

Akik sokszor töltik az idejüket borzongató filmek nézésével, azok könnyebben fel tudják dolgozni a brutalitást.
Megtanulják feldolgozni a félelmet, szorongást, pánikot, és ezáltal a túlélőképességük is jobb lesz, tehát jobban helyt tudnak állni a valóéletben, ha esetleg valami ijesztő helyzetbe kerülnek, ahol nincs idő a rettegésre.
(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan fény jelent meg a mocsarak felett

Megmagyarázhatatlan fény jelent meg a mocsarak felett

Rejtélyek, amelyekre nincs tudományos magyarázat.

Óriások csontjaira bukkantak a régészek az egyik dél-kínai barlangban

Óriások csontjaira bukkantak a régészek az egyik dél-kínai barlangban

Megdöbbentő dolgok, amelyek barlangokból kerültek elő.

Történelmi tévhitek

Történelmi tévhitek

A mai napig sokan rosszul tudják ezeket a dolgokat!

Megoldatlan rejtélyek

Megoldatlan rejtélyek

Soha nem derült ki, hogy mi történt az eltűnt atombombával, hogy micsodák a sziklamajmok, de Moorgate-i tragédiára sem találtak még hihető magyarázatot.

Miért van a Marsnak két oldala?

Miért van a Marsnak két oldala?

A vörös bolygóval kapcsolatos legnagyobb kérdések, amelyekre máig keresik a választ.

Megmagyarázhatatlan orvosi csodák

Megmagyarázhatatlan orvosi csodák

Hét megdöbbentő eset, amelyre nincs magyarázat.

A legmegdöbbentőbb dolgok, amiket barlangokban találtak

A legmegdöbbentőbb dolgok, amiket barlangokban találtak

Szokatlan geológia formák, elátkozottnak vélt tárgyak, de egy fejszés gyilkos is előkerült már a barlangok mélyéről.

Mi történne, ha egyszerre törne ki az összes vulkán a földön?

Mi történne, ha egyszerre törne ki az összes vulkán a földön?

Csupán egy maroknyi vulkán tevékenysége is elég ahhoz, hogy maradandó károkat okozzon a földön.

5+1 Érdekes tipp a félelmetes fekete lyukakról

5+1 Érdekes tipp a félelmetes fekete lyukakról

A sötét, misztikus fekete lyukak szemünknek láthatatlanok, azonban jelenlétükkel azonnal magukra vonják a figyelmet.

5 érdekes tény a dinoszauruszokról, amikről eddig talán nem tudtál

5 érdekes tény a dinoszauruszokról, amikről eddig talán nem tudtál

A filmekben való ábrázolásoknak nincs mindig sok köze ahhoz, ahogy valójában kinéztek a dinoszauruszok

http://ujhazak.com