Megkezdődött a kutatóhálózat jövőjéről szóló egyeztetés az Akadémián

Megkezdődtek az egyeztetések a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) jövőjéről a kormányzat és a tudományos élet képviselői között - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön.A Pósfai Mihály, az MTA elnöke és Tanács Zoltán tudományos-technológiai miniszter által összehívott csütörtöki kerekasztal-egyeztetésen a minisztérium vezetői mellett az Akadémiától 2019-ben elcsatolt kutatóhálózat (HUN-REN) főigazgatói, a kutatók képviselői és az MTA vezetői vettek részt az Akadémia székházában - olvasható az MTA honlapján.

Pósfai Mihály és Tanács Zoltán bevezetőjükben kiemelték: ez az első olyan egyeztetés, amelyen a tudományos közösség és a kormányzat képviselői együtt vesznek részt, mindkét oldalról megelőlegezve a bizalmat. A felek egyetértettek abban, hogy egy egységes kutatóhálózat helye az Akadémián belül van. Leszögezték: az átvételi folyamat során a kutatóhálózat érdekei mellett az Akadémia érdekeinek is meg kell jelennie. Tanács Zoltán hangsúlyozta, hogy az első ülés célja az egyeztetés megkezdése volt, a döntéseket később kell meghozni.

Horváth Péter, tudománypolitikáért és innovációért felelős államtitkár ismertette a tárca vitaanyagként szolgáló koncepcióját a kutatóhálózat javasolt szerkezetéről, irányításáról és működéséről. A dokumentum kidolgozásához az elmúlt hetekben számos kétoldalú egyeztetést folytattak a miniszter és munkatársai. A további egyeztetések eredménye egy olyan törvénycsomag előkészítése lehet a nyár folyamán, amelyet ősszel már be lehetne nyújtani a jogalkotó elé - olvasható a beszámolóban.

A jelen lévő intézményvezetők üdvözölték a széles körű egyeztetést. A felszólalók egyértelműen kifejezték szándékukat, hogy intézményük az MTA keretein belül működjön tovább. A munka ezután kisebb csoportokban folytatódott, ahol a minisztérium konkrét kérdéseire fogalmaztak meg válaszokat, illetve ajánlásokat a résztvevők - közölték.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com