Mérgező fémek a felelősek az autizmusért?

A Biological Trace Elements Research című szakfolyóirat közölte le azt a hihetetlen tanulmányt, ami rámutatott, hogy az autista gyermekek szervezetében sokkal magasabb a mérgező fémek aránya, és ez felelős lehet a betegség kialakulásáért.

2011425222842Nagy_xbJF_autizmus_00Az Arizonai Egyetem kutatói által végzett kísérletben ötvenöt 5-16 év közötti autista gyerek vér- és vizeletmintáját hasonlították össze a velük egykorú negyvennégy egészséges fiataléval. A vizsgálat eredménye eddig nem ismert, és meglepő eredménnyel zárult.

Kiderült, hogy az autisták csoportjának a vérmintájában az ólom 41%-kal, a vizeletmintájukban az ólom 74%-kal, a tallium 77%-kal, az ón 115 %-kal, a volfrám 44%-kal volt magasabb, mint az egészségesek csoportjáéban.

Ez azért fontos információ, mert ezek a mérgező fémek károsítják az agy megfelelő fejlődését, működését, ahogy más szervek egészséges működését is negatívan befolyásolják.
Az eredményeket a szakemberek további vizsgálatnak vetették alá. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy van-e összefüggés a mérgező fémek aránya, és az autizmus súlyossága között. Ehhez figyelembe vették az autizmus három különböző skáláját, ami a mély fogyatékosságtól az ép intellektusú ember enyhe szociális készségzavaráig terjed.

Az eredmény szerint egyértelműen kimutatható, hogy van összefüggés, főleg a higany és a kadmium tekintetében.
A kutatók most annak a feltételezésnek járnak jobban utána, hogy ha csökkentik a mérgező fémek korai kitettségét az segíthet az autizmus tünetek javításában.

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com