Meteoritokból nyertek ki vasat az ókori egyiptomiak

Kilenc megdöbbentő dolog, amit már az ősi egyiptomiak is csináltak.Szeretjük azt hinni, hogy az ókori emberek sokkal butábbak voltak nálunk, pedig az archeológusok újabb és újabb felfedezése mind azt bizonyítja, hogy a régen élt emberek nagy tudással rendelkeztek.

Az ókori egyiptomiak például nem csak a piramisokat építették meg, hanem más meghökkentő dolgokra is képesek voltak, ez pedig azt bizonyítja, hogy az ókori egyiptomiak és a XXI. századi emberek között sok a hasonlóság.

Kezelték a szemeket: A különféle szemfertőzések hétköznapi betegségnek számítottak az ókori Egyiptomban, ahol többféleképpen kezelték a bajt. Előfordult például, hogy baktériumos festéket használtak.

Egy másik gyógymódot az emberi agyból nyerték ki. Ennek a leírása így szólt:

„Szedje két részre az emberi agyat! Az egyik felet keverje össze mézzel, és esténként kenje a szemre!

A másik felet szárítsa ki, és reggel használja!”

Azt senki sem tudja, hogy mennyire használt a bizarr kezelés.

Antibiotikummal gyógyítottak: Hivatalosan a XX. században jutott el oda az orvostudomány, hogy felismerték az antibiotikumok gyógyító erejét, ám már az ókori egyiptomiak is kísérleteztek ezzel, ugyanis penészes kenyeret használtak a sebkezelésre.

Bonyolult műtéteket hajtottak végre: A múmiákat vizsgáló tudósok rájöttek, hogy az ókori egyiptomiak fejlett és egyedülálló gyógyászati ismeretekkel rendelkeztek, ami nagyon hasonlított a mai gyakorlatokra.

Ezt bizonyítja az, hogy a múmiákon olyan műtétek nyomait találták, ami az ókori orvosok számára komoly kihívást jelenthetett. A tudósok találtak például szívbillentyű beavatkozásra és szervátültetésre utaló bizonyítékokat. Mivel az ősi tudás elveszett, ezért csak találgatni lehet, hogy az egyiptomi orvosok milyen beavatkozásokra voltak képesek az ókorban.Az ókori egyiptomiak találták fel a fogkrémet: A tudósok sok bizonyítékot találtak arra, hogy az egyiptomiak már az időszámításunk előtti 5000-ben is használtak fogkrémet. Ez egy por volt, amibe különböző agyagokat, például tojáshéjat és habkövet, morzsoltak össze.

Zárták az ajtókat: Habár telnek és múlnak az évszázadok, abban nem változik a világ, hogy az embereknek meg kell védeniük az értékeiket. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy már az ókori egyiptomiak és kínaik is használtak zárakat. Az egyiptomi ajtók esetében fából készültek a zárak.

Ők késztettek elsőként sört: Az ókori egyiptomiak igencsak járatosak lehettek a sörfőzésben, hiszen a piramisok építőinek napi munkáját 4-5 liter sörrel fizették ki.

Meteoritokból nyertek ki vasat: Egy ősi síremlék vizsgálatok találtak fémes gyöngyöket a tudósok. Ez azért egyedülálló felfedezés, mert az egyiptomiak csak 2000 évvel később kezdtek fémet olvasztani.

Arra a kérdésre, hogy akkor hogyan lehetett már az ókorban fém gyöngyei az egyiptomiaknak, a hieroglifák adtak választ, ugyanis aszerint ezek a gyöngyök az égből jött fémből készültek. Ebből arra lehet következtetni, hogy meteoritból készítették őket.

Megalakították a világ első rendőrségét: Időszámításunk előtt 2050 és 1800 között hozták létre idegen zsoldosokból és a leghűségesebb harcosokból a világ első rendőrségét. Az ókori egyiptomi rendőrséget majmok és kutyák is erősítették.

Az egyiptomi rendőrök a templomokat, a városi köztereket, a legbefolyásosabb embereket és a karavánokat védték a bűnözőktől, tehát nem sokban különbözött a munkájuk a mai rendőrségétől, csak nekik majmaik is voltak.

Tekéztek: Kairó mellett található az az ősi város, amelyben a tudósok egy olyan játéktermet találtak, ami az időszámításunk előtti 3200-ból származott. A játékteremből különböző méretű golyók kerültek elő, amelyeknek tetején kis lyukakat alakítottak ki az ujjaknak. Valószínűleg a játék nem úgy működött, mint a mai, de az biztos, hogy hasonlított a napjainkban ismert bowlingozásra.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com