MTA Közgyűlés - Lovász: jobban szétteríteném a munkát

Tovább akarja vinni az elődje által beindított változásokat, de más munkastílust honosítana meg Lovász László matematikus, akit a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűlésén, kedden választottak a tudós testület elnökévé.

"Az akadémia egyike a társadalmilag legelfogadottabb közintézményeknek és legfőbb feladatomnak azt tekintem, hogy ez fennmaradjon" - mondta el az akadémia új elnöke megválasztása után az MTI-nek. Lovász László kiemelte a tudományos teljesítmény mellett a munkastílus és egy olyan közösség fontosságát, amely túl tudja tenni magát a politikán a tudomány és az ország érdekében. "Ez nagyon fontos dolog, amit mindenképpen tovább akarok vinni" - jegyezte meg.

mtaMint elmondta, elődjéhez, a hat év elnökség után leköszönt Pálinkás Józsefhez képest más a vezetői stílusa: "talán jobban szétteríteném a munkát, szélesebb körben, többeket vonnék be, de ebben az is benne van, hogy ő végrehajtotta azokat a fő változtatásokat, amelyek irányával, lényegével mindenképpen egyetértek, ilyen értelemben tovább kell ezeket vinni" - fogalmazott az MTA új vezetője, hozzátéve, hogy elsősorban finomhangolást lát szükségesnek.

A tervezett beruházásokkal, programokkal kapcsolatban Lovász László emlékeztetett arra, hogy folyamatban van a Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kutatóházának a felépítése; elmondása szerint ennek a beindítása, működésének meghatározása természetesen nagyobb lélegzetű feladatnak ígérkezik. A nemzetközi tudományos életben nagyon sok megoldatlan, nehéz, égető kérdés akad: ilyen a publikációk szabad hozzáférése vagy a különböző tudományágak összeolvadása; ezek megoldásában az akadémiának aktív szerepet kell vinnie - mondta el az MTI-nek az akadémia új elnöke.

Lovász László matematikust a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésének keddi zárt ülésén a voksok 61,8 százalékával választották elnökké. A posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az új elnök megbízatása három évre szól.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com