Nincs kockázata a bőrön keresztüli hormonpótlásnak egy brit kutatás szerint

A hormonpótló terápia (HRT) egészségi kockázatairól készült újabb nagyszabású brit tanulmány kimutatta, hogy nincs kockázata a hormontapasz, -gél vagy -krém alkalmazásának, a tabletta formában történő hormonpótlás azonban növeli a trombózis kialakulásának lehetőségét.A Nottinghami Egyetem kutatói a British Medical Journal című orvostudományi folyóirat szerdai számában mutatták be eredményeiket. A szakemberek a nőgyógyászati praxisokban 1998 és 2017 között regisztrált több mint 470 ezer nő HRT-adatait elemezték, közülük több mint 80 ezer 40-79 éves nő esetében alakult ki vérrög, míg 390 ezer esetében nem tapasztaltak ilyet.

    
A HRT-t a menopauza tüneteinek csökkentésére alkalmazzák, a tünetektől függően rendelnek el az orvosok különböző kezeléseket, köztük ösztrogén vagy ösztrogén és progeszteron hormonokat tartalmazó tabletták szedését, vagy bőrön keresztül hormontapaszok, -krémek, gélek alkalmazását. Korábbi kutatások már kimutatták a trombózist okozó vérrögök keletkezésének magasabb kockázatát a terápiában részesülő nőknél, de kevés adat létezik a különféle terápiákkal kapcsolatos kockázatokról.
    

A nottinghami kutatók is megerősítették a trombózis kialakulásának magasabb kockázatát (58 százalék) a hormonpótló tablettákat szedő nőknél szemben azokkal, akik nem részesültek semmilyen terápiában. 40 százalékkal volt magasabb a kockázat azoknál, akik ösztrogén tartalmú tablettákat szedtek és 73 százalékkal azoknál, akik ösztrogén-progeszteron hatóanyagú tablettákat.
    

A bőrön keresztüli alkalmazásnál egyetlen formában - legyen az tapasz, krém vagy gél - sem mutattak ki semmilyen kockázatot a trombózisra" - írták a szakemberek tanulmányukban.  Ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány, így nem állapította meg az okokat és a kutatók szerint vannak bizonyos korlátok, amelyek hatással voltak az eredményre. Mindezek ellenére ez a tanulmány "egy jóval részletesebb képet adott a HRT-készítmények alkalmazásának trombóziskockázatairól és segítheti az orvosokat és a nőket a megfelelő terápia kiválasztásában" - olvasható a tanulmányban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com