OECD: Negyedére csökkent az amazóniai erdőirtás, amely még így is a legnagyobb mértékű a világon

A korábbi egynegyedére csökkentette Brazília tíz év alatt az amazóniai esőerdők irtását, amely még így is a legnagyobb mértékű a világon - állapította meg a latin-amerikai ország gazdasági és környezetvédelmi teljesítményéről készült OECD-jelentés.

Brazília hatalmas előrelépést tett a környezetvédelem területén, de a kitűzött célok következetes megvalósítása óriási fontosságú - hangsúlyozta Angel Guría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára a jelentés szerdai ismertetésekor, felhívva a figyelmet arra, hogy a dél-amerikai ország négyévenként továbbra is elveszít legkisebb szövetségi állama, Sergipe területének, mintegy 22 ezer négyzetkilométernek megfelelő erdőt az Amazonas térségében.

deforestation-graph-for-web

A jelentésből kiderül, hogy tavaly mintegy 4800 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki Amazóniában, szemben a 2004-ben jegyzett legnagyobb mértékű pusztítással, amely 27 ezer négyzetkilométernyi volt.

Az erdőirtás mértéke azóta fokozatosan csökken - 2008 kivételével, amikor az előzi évi 12 ezer négyzetkilométerhez képest 13,5 ezer négyzetkilométer tett ki -, amelynek következtében az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét is több mint 40 százalékkal sikerült csökkenteni 2000 óta.

A jelentős eredmények a műholdas megfigyelőrendszer bevezetésének, a védett területek nagyszabású kiterjesztésének és védelmük jogi és egyéb szintű megerősítésének köszönhetők. A 2012-ben elfogatott erdőtörvény és mintegy 2000 terület védetté nyilvánítása létfontosságú volt az erdőirtás elleni harcban. Az 1,5 millió négyzetkilométernyi védett terület kiterjedése ma már majdnem háromszor akkora, mint Franciaország területe, ezen térségek védelme herkulesi feladat - olvasható a jelentésben.

Brazil---water-graph-for-web

Az OECD felhívja a figyelmet arra, hogy Brazíliának többet kell tennie annak érdekében, hogy összehangolja gazdaságpolitikáját környezetvédelmi célkitűzéseivel és biztosítsa környezeti forrásainak fenntartható szinten való felhasználását, csökkentenie kell a nagyszabású környezetvédelmi céljai és a tömegközlekedésben, a hulladékgazdálkodásban meghirdetett politikája közötti szakadékot, nagy hangsúlyt kell fektetnie az ökoturizmus fejlesztésére a védetté nyilvánított térségekben.
www.oecd.org/brazil/oecd-environmental-performance-reviews-brazil-2015-9789264240094-en.htm

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com