Ókori freskókat fedeztek fel egy volt veronai mozi alatt

A Pompejiben feltártakhoz hasonló freskókkal díszített falú ókori helyiséget fedeztek fel egy volt veronai mozi alatt - írták a helyi lapok.Egy hajdani veronai mozi pincéjében végzett ásatások - sok más mellett - egy beomlott mennyezet maradványait és egy tűzben elszenesedett fabútort is találtak egy szobabelsőben, amelynek falain az élénk színű freskók is fennmaradtak. A történelmi városközpontban, az Oberdan utcában álló, egykori Astra mozi pincéjében talált nagy jelentőségű régészeti leletekről csütörtökön tartanak sajtótájékoztatót.

    
Az első nyomok után 15 évvel kezdték el az ásatást, amelynek során kiderült, hogy Verona római kori alapjai hihetetlen kincseket rejtenek. Úgy tűnik, a maradványok ugyanazon okból maradtak fenn érintetlenül, ami a helyiség pusztulását okozta: a tűzvész miatt. A lángok tehették lakatlanná a helyiséget, amely élénk színű freskóival most újra napfényre került, és amelynek elemei, valamint pusztulása kicsiben az ókori Pompeji romjaira emlékeztet - idézte az Il Resto del Carlino a veronai műemlékvédelmi felügyeletet.
    

Az egykori Astra mozi új tulajdonosainak felújítási projektje során a díszített padlóban és a falakban is felfedezték a római kori fűtőberendezéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

http://ujhazak.com