Online programok tartanak a SZTAKI-ban

Online szervezik meg az idei Kutatók éjszakáját a SZTAKI-ban is, a virtuális látogatók többek között hallhatnak arról, hogy hogyan rajzol mesterséges intelligencia segítségével portrét a robot, miért nehéz robottal szétválogatni alkatrészdarabokat, valamint ismereteket szerezhetnek Eötvös Loránd Ság-hegyi méréseiről és a magyar internet kezdeteiről is - közölte a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kedden az MTI-vel.Pénteken internetes közvetítésen öt előadást tartanak az intézet munkatársai - olvasható a közleményben. Mint írják, Beregi Richárd az okosgyárakról tart előadást. Szó lesz arról, hogy milyen jövőt tartogatnak a változások az üzemek a dolgozóiknak. Cserteg Tamás felszólalásában felvázolja, hogy a SZTAKI kutatói miként használják a mesterséges intelligenciát robotok programozásához. Az előadó arról is szót ejt, hogy a kutatók már egy portrérajzoló robotot is építettek, ami helyettük rajzol.

    
A harmadik felszólaló, Tipary Bence előadásában az autonóm gépkiszolgálás miértjeivel és technikai rejtelmeivel ismerkedhet meg a hallgatóság, valamint arról is szó lesz, hogy a robotoknak mekkora gondot jelent szétszórt tárgyakat elpakolni a helyükre. 1891-ben a Ság-hegy platóján Eötvös Loránd végzett méréseket a róla elnevezett torziós ingával.


Az interneten elérhető, fotó alapú gömbpanorámaképek segítségével virtuális sétában és okostelefonos alkalmazásban elérhető GPS-alapú interaktív tematikus túrában mutatják be a méréssel kapcsolatos részleteket Márkus Zsolt László előadásában. Végezetül Manno Sándor arról fog beszélni, hogy a SZTAKI a vasfüggöny ellenére is befolyásolni tudta a világ informatikai fejlesztéseit.
    

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet az ország legnagyobb informatikai kutatóintézete. A tágan értelmezett informatika tudományának műhelye, az információtechnológia, számítástudomány és rokon területeinek nemzeti kutatóbázisa. Elsősorban az informatika műszaki-tudományos és matematikai kérdéseivel foglalkozik, de a kutatások kiterjednek mindazon területekre, amelyek az alapkérdésekkel kapcsolatban állnak - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com