Örvények okozhatják a Bajkál-tó rejtélyes jégköreit

Örvények okozhatják a dél-szibériai Bajkál-tó befagyott felszínén időre-időre kialakuló rejtélyes köröket - állítja egy orosz és francia szakemberekből álló kutatócsoport.A Limnology and Oceanography című folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutatók nagyjából húsz évvel ezelőtt figyeltek fel arra, hogy a tavaszi és nyári hónapok folyamán szinte tökéletes kör alakban vékonyodik el - és gyakran teljesen szét is töredezik - a jégpáncél a világ legmélyebb tavának különböző pontjain.

    
Hatalmas méretük miatt ezeket a köröket csak repülőgépről és műholdfelvételekről lehet észlelni. A szakemberek eleinte arra gyanakodtak, hogy metánfeláramlások okozhatják a jelenséget, ám a vizsgálatok nem mutattak metánlelőhelyeket a tó alatt - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
    

A Szibériában uralkodó hideg miatt a Bajkál-tó felszíne teljesen befagy a téli hónapokban. A tó különböző részein eddig észlelt körök átmérője átlagosan 5-7 kilométer volt, és néhány napig vagy hónapig voltak megfigyelhetők. További kutatásokból aztán kiderült, hogy a jégkörök nem csupán a Bajkálra jellemzőek, hanem a mongóliai Hövszgöl-tavon és a nyugat-szibériai Tyeleckoje-tavon is megfigyelték már őket. Ez azt sugallja, hogy a jelenség azokra a rendkívül mély tavakra jellemző, amelyek felszíne teljesen befagy a téli hónapokban. A jelenségre azonban még mindig nem volt magyarázat.
    

A mostani tanulmány készítői több alkalommal is ellátogattak a Bajkál-tóhoz 2016 és 2017 telén. Minden alkalommal lyukakat fúrtak a tó jegébe, majd szenzorokat engedtek le a vízbe, ahol a körök képződtek. Emellett tanulmányozták a tó vízének hőmérsékletbeli eltéréseit felfedő infravörös műholdfelvételeket.
    

Éppen négy évvel ezelőtt aztán, 2016 februárjában egy örvényt észleltek a vízben egy jégkör alatt, és az örvénylő víz néhány fokkal melegebb volt a környező vizeknél. A kutatók szerint a jégköröket ezek a meleg vízű örvények vájhatják a jégpáncélba. A következő évben a kutatók egy újabb örvényt észleltek, amely felett azonban nem volt kör. A szakemberek szerint még azelőtt fedezhették fel az örvényt, hogy a jégkör kialakult volna felette. A kutatóknak egyelőre nincs magyarázatuk az örvények kialakulásának okára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

http://ujhazak.com