Palkovics László Kaliforniában: az önvezető járművek magyar fejlesztése az amerikaival egyenértékű

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű - fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában.A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a tekintélyes Berkeley egyetemén és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is.

   
"A fizika történelmével találkoztam, megható volt szembesülni azzal, ami az elmúlt 140 esztendőben történt itt" - idézte fel Palkovics László az MTI-nek a Berkeley Egyetem lézergyorsító laboratóriumában csütörtökön tett látogatását.

Mint elmondta: a laboratóriumban - angol nevének rövidítése: BELLA - 13 Nobel-díjas fizikus dolgozott, és itt készítették el az első lézergyorsítót. "Ez azért érdekes, mert éppen most fejeződik be a szegedi lézerkutató intézet építése, üzembe helyezése - fűzte hozzá a miniszter.
    

A BELLA-labor egyik munkatársa magyar: Tóth Csaba a lézerfizika és kvantumelektronika szakértője, akivel Palkovics László találkozott is. A tárcavezető még hat másik magyar tudóssal folytatott eszmecserét. Valamennyien tagjai az Egyesült Államok Szilícium-völgyi Innovációs és Tudományos Társaságának, amelyet a San Francisco térségében tevékenykedő magyar tudósok, mérnökök, orvosok és innovációs szakemberek hoztak létre 2018 júniusában.
    

Palkovics László az MTI-nek elmondta: a társaság küldetése a magyar tudósok kapcsolattartásának elősegítése, közös projektek megkönnyítése, a magyarországi és amerikai tudományos műhelyek közötti kapcsolatok fejlesztése. A miniszter kivált fontosnak mondta a találkozást a társaság szakembereivel, mert - mint hangsúlyozta - sokat tesznek a magyarországi kutatókért. "Magyar kutatókat hívnak ide, Kaliforniába, hogy megismerkedjenek a startup-kultúrával és azzal, hogyan működnek ezek a rendszerek" - fogalmazott a tárcavezető.
    

Palkovics László csütörtökön előadást tartott a Berkeley Egyetemen, ahol - az egyetem meghívására - részt vett a magyarországi önvezető autók gyártásáról és teszteléséről rendezett szimpóziumon. "A zalaegerszegi tesztpályával a világon egyedülálló, a jövő közlekedését és technológiáját alapjaiban meghatározó infrastruktúra épül Magyarországon" - hangsúlyozta a  hallgatóság - szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók - előtt. Az előadás után az MTI-nek így fogalmazott: "be tudtuk mutatni, hogy az önjáró járműrendszerek kutatása és fejlesztése Magyarországon az amerikaiéval egyenértékű".
  

A Berkeleyn elmondott beszédében a miniszter többek között kitért arra is, hogy Magyarországon 1700 amerikai vállalat működik, több mint százezer embernek adva munkát. "Az amerikai közvetlen beruházások összértéke a tíz évvel korábbihoz képest másfélszeresére nőtt, csaknem 3000 millió dollár értékű" - emelte ki.
   

Pénteken Palkovics László jelentlétében a Kalifornia Egyetem Irvine-ban lévő kutatóközpontjában együttműködési megállapodást írnak alá a szegedi, az Irvine-i és egy párizsi egyetem között. A közös kutatások arra irányulnak, hogyan lehet az atomerőmű kiégett fűtőelemeit gyorsan lebontani. A kutatásban a szegedi ELI Alps lézerlaboratórium vesz részt.
    

Los Angelesből Palkovics László Bostonba utazik, ahol szintén egyetemi kutatókkal, tudósklubok képviselőivel, üzletemberekkel találkozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com