Rekordütemben nő egy üvegházhatású gáz légköri koncentrációja

Rekordütemben nő egy erősen üvegházhatású gáz légköri koncentrációja annak ellenére, hogy 2017-es jelentések szerint csaknem teljesen megszűnt a globális kibocsátása - derült ki a Bristoli Egyetem kutatóinak vezetésével készült új tanulmányból.Az elmúlt két évtizedben a kutatók fokozott figyelemmel kísérték a fluorozott szénhidrogének (HFC) egyik legismertebb típusának, a HFC-23-nak a légköri koncentrációját. Ennek a gáznak nagyon kis mértékű az ipari felhasználása, ugyanakkor nagy mennyiségben kerül a levegőbe egy másik, a fejlődő országokban a hűtőrendszerekhez használt kemikália előállítása során - írja az EurekAlert tudományos hírportál.

    
A HFC-23 magas légköri koncentrációja miatti aggodalom oka, hogy erősen üvegházhatású gázról van szó, amelyből ha egy tonnányi a levegőbe kerül, az több mint 12 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásának felel meg. Öt évvel ezelőtt a világ akkori két legnagyobb HFC-23 kibocsátójának tartott India és Kína bejelentette, hogy csökkenti azoknak a gyáraknak kibocsátást, amelyek ezzel a gázzal dolgoznak. Két évvel később aztán, 2017-ben mindkét ország arról számolt be, hogy csaknem teljesen beszüntették a HFC-23 emissziójukat.
    

Az intézkedések nyomán a kutatók arra számítottak, hogy a HFC-23 globális kibocsátása csaknem 90 százalékkal csökken 2015 és 2017 között, aminek nyomán a gáz légköri koncentrációjának emelkedése is megtorpant volna. A Nature Communications című folyóiratban publikált mostani eredmények szerint azonban a HFC-23 légköri koncentrációja nemhogy nem csökkent, hanem 2018-ra rekordütemű emelkedést mutatott.
   

A kutatók szerint rejtély, hogy miért emelkedik a várt csökkenés ellenére a gáz globális kibocsátása, amely hatással lehet az ózont bontó anyagok kibocsátásának korlátozására létrejött Montreali Jegyzőkönyvre is. 2016-ban a nemzetközi egyezmény támogatói aláírták az úgynevezett kigali módosítást, amelynek célja - az ózonrétegre káros CFC-k (telített freonok) és HCFC-k (telítetlen freonok) helyett bevezetett - fluorozott szénhidrogének felhasználásának és termelésének csökkentése a világon.
    

Kieran Stanley, a tanulmány vezető szerzője szerint noha Kínát és Indiát még nem köti a módosítás, a 2017-ben bejelentett kibocsátás-csökkentésük összhangban volt a kiegészítés célkitűzéseivel. A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy a tanulmány eredményei szerint nagyon valószínű, hogy Kínának nem sikerült olyan mértékben csökkentenie a HFC-23-kibocsátását, ahogy azt állította. "További mérések hiányában pedig abban sem lehetünk biztosak, hogy India képes volt megvalósítani a károsanyag-kibocsátás visszaszorítására hozott programját" - fűzte hozzá a szakember.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com