Rendben haladnak a Sencsou-20 legénysége visszatérésének előkészületei

A Sencsou-20 űrhajó legénységének Földre való visszatérését érintő halasztást követően azonnal életbe léptették a szükséges biztonsági intézkedéseket, és a program továbbra is az űrhajósok védelmét és biztonságát helyezi előtérbe - közölte kedden a kínai űrügynökség (CMSA). A visszatérés elhalasztására azért került sor, mert a járművet feltehetően mikroméretű űrszemét találta el.A Sencsou-20 űrmisszió legénysége, amely áprilisban indult útnak a Tienkung (Mennyei palota) kínai űrállomásra, eredetileg múlt hét szerdán tért volna vissza a Földre, ám a feltételezett űrszeméttel történt ütközés miatt a hazatérést végül elhalasztották. Ez az első alkalom, hogy egy kínai űrmisszió visszatérését űrtörmelék miatt halasztják el.

A közlemény szerint a halasztást követően megkezdték a teljes visszatérési folyamat újbóli értékelését. A szakemberek szimulációkat, műszaki teszteket és biztonsági vizsgálatokat végeznek a Sencsou-20 űrhajón, és ezek alapján véglegesítik az űrhajósok visszatérésének tervét. A program minden alrendszere a megszokott eljárásrend szerint hajtja végre a szükséges ellenőrzéseket, miközben a leszállási területen gyakorlatokat tartanak a személyzet fogadására. A CMSA szerint minden munkafolyamat az ütemtervnek megfelelően halad.

A hivatal hozzátette, hogy a kínai űrállomás jelenleg stabil és biztonságos üzemmódban működik, és képes egyszerre két űrlegénység hosszabb távú ott-tartózkodását is biztosítani.

A Sencsou-20 űrhajósai a megszokott munkarendben dolgoznak, és a Sencsou-21 személyzetével együtt végzik a pályán zajló tudományos és technológiai kísérleteket.

A Sencsou-20 legénysége - Csen Tung, Csen Csung-zsuj és Vang Csie - hat hónapos küldetését teljesítette . A három tajkonautát a Sencsou-21 űrmisszió személyzete váltotta. Az új misszió vezetője Csang Lu ezredes, társai Vu Fej repülési mérnök, valamint Csang Hung-csang küldetésspecialista.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

http://ujhazak.com