Ritka csillagközi égitestet rögzített a kínai Mars-misszió űrszondája

A Tienven-1 Mars-misszió űrszondája nagy felbontású kamerájával sikeresen megfigyelte és rögzítette a 3I/ATLAS jelű csillagközi objektumot – jelentette csütörtökön a kínai állami űrügynökség (CNSA).A megfigyelés idején az űrszonda mintegy 30 millió kilométerre volt az objektumtól, ami az eddigi egyik legközelebbi megfigyelésnek számít ilyen típusú égitest esetében. A földi irányítóközpont által feldolgozott adatok egyértelműen kimutatták az üstökösre jellemző jegyeket, és a kutatók egy 30 másodperces képsorozatból animációt is készítettek, amely az objektum mozgását mutatja a világűrben.

A CNSA közlése szerint az eredmények tudományos elemzése folyamatban van. A megfigyelés a Tienven-1 kiterjesztett küldetésének része, és technikai tesztként is szolgál a Tienven-2 program számára, amelyet 2025 májusában indítottak el, hogy mintát gyűjtsön egy közeli kisbolygóról és feltárjon egy főövbeli üstököst - tették hozzá a közleményben.

A 3I/ATLAS objektumot 2025. július 1-jén fedezték fel Chilében egy égboltfelmérő távcsővel. Ez a harmadik ismert csillagközi eredetű égitest, amely a Naprendszerbe érkezett. A tudósok feltételezése szerint a tárgy az idős Tejútrendszer központi vidékén keletkezhetett 3–11 milliárd évvel ezelőtt, vagyis akár a Naprendszernél is régebbi lehet, ezért különösen értékes adatokat szolgáltathat a csillagok és exobolygók fejlődésének vizsgálatához.

A Tienven-1 misszió 2020 júliusában indult, és egy keringőegységet, egy leszállóegységet és a Csu-zsung nevű marsjárót foglalja magában. Az űrszonda 2021 februárjában állt Mars körüli pályára, és azóta is stabilan működik.

A kínai űrügynökség áprilisban jelentette be, hogy globális partnereket keres a Tienven-3 nevű, Mars-minták visszahozatalára irányuló küldetéshez, mely a tervek szerint 2028 körül indulna.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

http://ujhazak.com