Székesfehérvár engedélyezte a Romkertben tárolt csontmaradványok genetikai elemzését

Megadja az engedélyt Székesfehérvár városa a Romkert osszáriumában (csontház) található csontok genetikai vizsgálatára - jelentette be szerdán a város polgármestere, Cser-Palkovics András.A városvezető közleményében úgy fogalmazott, "minden városnak megvan a maga öröksége, azonban kevés város és közösség tudhat olyan történelmet és ezzel kötelezettségeket sajátjának, mint Székesfehérvár, amely a nemzet bölcsőjeként, annak történelmi fővárosaként őrzője és gondozója Magyarország páratlan és pótolhatatlan leleteinek és emlékeinek".

    
Cser-Palkovics András jelezte, hogy tavaly megkeresést kaptak a Magyarságkutató Intézettől, melynek archeogenetikai kutatócsoportja néhány évvel ezelőtt áttörést ért el az Árpád-ház genetikai kutatásában, a dinasztia földi maradványainak pontos azonosításában. Kutatásuk most mérföldkőhöz érkezett és ennek kapcsán kértek engedélyt a székesfehérvári osszáriumban található csontok genetikai kutatására és elemzésére.
    

Kiemelte, alapos és átfogó konzultációt folytattak mind a Székesfehérvári Egyházmegye képviselőivel, mind a város régész, történész szakembereivel, valamint aprólékosan megvizsgálták az intézet kérelmét, s ezt követően arra jutottak, hogy megadják az engedélyt az osszáriumban található csontok genetikai kutatására.
    

A polgármester hangsúlyozta, hogy két feltételt szabtak: a csontokat nem érheti maradandó károsodás, illetve a kutatás lezárása után maradéktalanul vissza kell kerülniük a csontoknak Székesfehérvárra. Hozzátette: ezeket a kritériumokat mind a minisztérium, mind a Magyarságkutató Intézet elfogadta és maradéktalanul támogatja, így kedden aláírta a határozatot, amelynek értelmében megkezdődhet a Romkertben található földi maradványok genetikai elemzése.
    

Cser-Palkovics András szerint a kutatások páratlan lehetőséget jelenthetnek mind a város, mind a nemzet számára. Úgy vélte, amennyiben eddig megválaszolhatatlan kérdések nyernek legalább részben megoldást, ha a történelmi tudás és a város gazdag öröksége tovább gyarapodik, akkor az túlmutat az aggályokon, új lehetőségeket nyithat meg Székesfehérvár előtt.
    

Bejelentette: annak érdekében, hogy minél szélesebb nyilvánosság megismerhesse a kutatások pontos, tudományos részleteit, felkérte a Prosperis Alba Kutatóközpontot, hogy szervezzen nyilvános konferenciát a város és a Magyarságkutató Intézet szakértőinek bevonásával. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a kutatások végeztével "a város földjében nyugvó nemzeti nagyjaink földi maradványait méltóképp, az őket és a várost megillető keretek között helyezhetik majd örök nyugalomra, az erre méltóan kialakított Nemzeti Emlékhelyen, ahogyan az az ő akaratuk is volt egykor".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

http://ujhazak.com