Szeptemberben akár szabad szemmel is látható lesz egy új üstökös

Az előrejelzések szerint szeptemberben akár szabad szemmel is látható lehet az északi égbolton a váratlanul felbukkant és felfedezett C/2023 P1 (Nisimura) üstökös - írták a csillagaszat.hu hírportálon.Az új üstököst egy 72 éves japán üstökös- és nóvafelfedező amatőr csillagász, Hideo Nisimura fedezte fel a Kakegava város melletti Gomjo nevű teaültetvényen levő észlelőhelyén 2023. augusztus 12-én.
    

Mivel a felfedezésekori 11 magnitúdós látszó fényesség nagynak számít a mai kisebb távcsövek számára, ezért sok amatőr csillagász megfigyelte és megerősítette a felfedezést a Japán Nemzeti Obszervatórium bejelentése után - olvasható a cikkben. A sok megfigyelés gyorsan lehetővé tette az égitest pályájának meghatározását, ami megerősítette, hogy egy korábban ismeretlen üstökösről van szó.
    

Az üstökös, amely a Naprendszerhez tartozik, tehát nem valahonnan a Naprendszer távoli vidékeiről érkezett a Nap közelébe, szeptember 18-án lesz napközelben. Ez azt jelenti, hogy a Merkúrnál is közelebb kerül a Naphoz, ami potenciálisan fényes üstököst jelenthet. A cikk szerint az üstökösnek a kellően sötét, fényszennyezéstől mentes helyekről készített újabb, hosszú expozíciós képein már halvány csóvája is látszik. Gázkómája zöld színű, ami a kétatomos szénmolekulától ered.
    

Az üstökös látszó fényessége szeptemberi napközelsége idején elérheti a három magnitúdót, így akár szabad szemmel is megfigyelhető lenne, ha nem látszana nagyon kis szögtávolságra a Naptól. Az üstökös ekkor inkább a világosodó, pirkadati égen lesz megfigyelhető. A csillagászok szerint érdemesebb lesz egy héttel a napközelsége előtt, szeptember 10-e körül próbálkozni a megfigyelésével, amikor még halványabb, de könnyebben észlelhető lesz. Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól - írták a csillagaszat.hu portálon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com