Tengeri indítóplatformmal bővül Kína kereskedelmi űripara

Kína folyékony hajtóanyagú, újrahasznosítható rakéták indítására és fogadására szolgáló első tengeri platformja az üzembe helyezés előkészítési szakaszában van - jelentette a kínai állami média.A jelentés szerint a kelet-kínai Santung tartományban, Hajjang városában található Oriental Aerospace Portnál épülő létesítmény Kína egyetlen kereskedelmi tengeri indítóbázisán kapott helyet, és a kivitelezés végső szakaszában jár. A tervek szerint február elejétől próbaüzembe léphet, megelőzve az első, tengeri indítású és fogadású, folyékony hajtóanyagú kereskedelmi rakétakísérletet, amelyet a kínai újév időszakára várnak.

A beszámoló szerint a fejlesztés Kína űripari stratégiájába illeszkedik, és a kereskedelmi űrrepülés egyik kulcskérdésére, az orbitális pályához való olcsóbb és gyakoribb hozzáférésre kíván megoldást nyújtani az újrahasznosíthatóság révén.

A parttól mintegy három kilométerre, mesterséges szigeten épülő platform központi eleme egy hidraulikus indítóállvány, amely képes a többszáz tonnás rakéták vízszintes helyzetből függőlegesbe állítására. A létesítményhez lángterelő árok és vízpermetes hűtőrendszer is tartozik az indítás során keletkező extrém hő- és hanghatások kezelésére.

A hajjangi bázison eddig 22 tengeri indítást hajtottak végre, amelyek során 137 műholdat juttattak Föld körüli pályára, valamennyit szilárd hajtóanyagú rakétákkal.
Az új platform folyékony hajtóanyagú, nagyobb teherbírású és újrahasznosítható hordozórakéták alkalmazását célozza.

A létesítmény egy átfogóan tervezett űripari övezet része, amely rakétagyártási, indítási és műholdas alkalmazási kapacitásokat foglal magában Santung tartomány több városában. A kínai állami űrügynökség (CNSA) korábbi közlése szerint az ország kereskedelmi űrszektora 2025-ben 50 indítást hajtott végre, ami az ország összes űrmissziójának több mint felét tette ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com