Tizenöt akadémiai kutatóközpont vagyonmegőrzését vizsgálta az ÁSZ

A tizenötből három akadémiai kutatóintézet biztosította megfelelően a vagyonmegőrzést 2016-2018 között, két kutatóközpont vagyongazdálkodása 2018 végére javult, tíz kutatóintézetnél ugyanakkor nem volt biztosított a közvagyon megőrzése az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön közzétett jelentése szerint.Az ÁSZ 2019 második félévében kezdte meg a korábban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) irányítása alá tartozó tizenöt kutatóközpont, kutatóintézet vagyonmegőrzési tevékenységének ellenőrzését - idézte fel a számvevőszék csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője.

   
Nagy Imre felügyeleti vezető elmondta, a 15 kutatóintézet összesen 87 milliárd forint vagyonnal és 4200 alkalmazottal rendelkezett 2018 végén, és 2016-2018 között összesen 45 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. Beszámolója szerint 3 kutatóintézetnél nem találtak lényeges szabálytalanságot, 2 további kutatóintézetnél korábban tapasztalhatók voltak hiányosságok, de 2018 végén már biztosított volt a vagyonmegőrzés, 10 kutatóintézet azonban nem biztosította megfelelően a közvagyon megőrzését. 9 kutatóközpont vezetőjének ezért 30 napon intézkedési tervet kell készítenie, egy intézetnél pedig az illetékes irányító szervhez fordult az ÁSZ.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com