Több ezer éves ép tojásokat találtak egy kínai sírban

Egy 2500 évesnek becsült sírhely feltárásakor régészek épen megmaradt tojásokra bukkantak egy cserépkorsóban a Kína keleti partjainál fekvő Csiangszu tartományban - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.A Nanking Múzeum régészeti intézetének munkatársai elmondták: a lezárt cserépkorsót egy nagyméretű sírhelyből emelték ki a Lijang városhoz tartozó Sanghszing településen. Hogy ne tegyenek kárt a tojásokban, számukat röntgenvizsgálattal állapították meg.

    
Bár a tojások belseje nagyrészt lebomlott, a kutatók DNS-vizsgálattal fogják megállapítani, vajon pácolhatták-e őket - közölte Lin Liu-ken, a régészeti intézet vezetője, aki szerint a temetkezéshez használt tárgyak olykor vallásos jelentést hordozhatnak, de tükrözhetnek egyszerű, hétköznapi szokásokat is. Lin kifejtette: a tojások szimbolizálhatják egy új élet kezdetét, melyet az elhunyt az újjászületésen keresztül remélt elérni, de utalhatnak egyszerűen arra is, hogy a sírhely tulajdonosa életében szeretett tojást enni, és ezért szeretett volna magával vinni belőle a túlvilágra.
   

Kínában nem először találtak tojásokat régi sírhelyek feltárásakor, ám különleges esetnek számít, hogy épségben fennmaradt tojásra leljenek, ugyanis a tojáshéj ritkán marad ép ilyen hosszú időn keresztül. A délnyugaton fekvő Kujcsou tartományban 2015-ben találtak egy tojást egy 2000 évesnél régebbi sírban, de az az ásatást végző régész ecsetének érintésére azonnal darabokra tört.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat az asztrofizikai eredetű nagy energiájú neutrínók felfedezéséért és az IceCube Neutrínóobszervatórium létrehozásában és munkájában játszott meghatározó szerepéért.

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

http://ujhazak.com