Több mint 250 programmal várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem

Huszonnégy helyszínen több mint 250 programmal várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Kutatók éjszakája rendezvényein pénteken - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.A közleményben emlékeztettek arra, hogy a PTE immár 12. éve mutatja be érdekes, izgalmas, olykor meghökkentő programok keretében a tudományos módszereket és eredményeket, hozza közelebb a tudósokat, kutatókat érthető, élvezhető, szórakoztató formában. A PTE jogi karán "időutazásra", múltbéli kalandozásokra és a jövő technológiáiból fakadó jogi kihívásokat bemutató programokra invitál. Vajon választ tud adni a jog a mesterséges intelligenciával, a 3D nyomtatással, a Big Data jelenséggel, az önvezető járművekkel kapcsolatos problémákra?

Az érdeklődők pénteken választ kaphatnak ezekre a kérdésekre.     


Emellett idén sem maradnak hoppon a bűnügyek felgöngyölítése iránt érdeklődők és a Trónok harca-rajongók, de az is kiderül, hogyan lehet trágár szavak nélkül káromkodni. Az orvosi, gyógyszerésztudományi kar, a klinikai központ és a Szentágothai János Kutatóközpont is számos érdekes programot szervez: 9 helyszínen várják az érdeklődőket, akik ingyenesen, de regisztrációt követően vehetnek részt a programokon.     


A bölcsészettudományi kar programkínálata azoknak szól elsősorban, akik szívesen vizsgálják a minket körülvevő világot többféle szemüvegen keresztül, és kíváncsiak, vajon egy-egy téma hogyan alakul másként, hogyan kap új mintázatot a különböző tudományterületek kaleidoszkópján át. A közgazdaságtudományi karon abba kaphatnak mélyebb bepillantást a látogatók, hogy az emberi agy miként trükközik velünk, valamint abba is, hogy milyen munkatársak vagyunk és hogy mit várnak el tőlünk a munkaerőpiacon.     


A műszaki kar campusán rendkívül izgalmas programokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket. Szó lesz többek között a Solar Decathlonon több díjat is elnyert innovatív házról, megtekinthetik a látogatók az egyetem 3D nyomtatóközpontját, sőt a Hauni Technológiák Tanszék jóvoltából egy 3D-s lézerszkennerrel is megismerkedhetnek. Emellett drónokkal, gokartszimulátorral és sok más érdekességgel találkozhatnak az eseményen résztvevők.     


A természettudományi karon a sokéves hagyománynak megfelelően kinyílnak a laborajtók, a látogatók találkozhatnak a kutatókkal, kipróbálhatják eszközeiket, találmányaikat, megismerhetik a munkájukat előadások és tudományos-szórakoztató programok keretében. Látványos fizikai és kémiai, sokszínű biológiai, ezerarcú földrajzi, valamint interaktív sportprogram várja a látogatókat.     


A programok részletes leírását az idei eseményre fejlesztett saját honlapon, a kutatokejszakaja.pte.hu-n találhatják meg az érdeklődők, és itt jelentkezhetnek a regisztrációköteles eseményekre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com