Több mint húsz programmal várják az érdeklődőket Bács-Kiskun vármegyében

Három helyszínen, Kecskeméten, Baján és Kiskunfélegyházán több mint húsz programmal várják a látogatókat a Kutatók éjszakáján, szeptember 29-én - közölték a rendezvénysorozat honlapján.Kecskeméten a Bányai Júlia Gimnázium öt programmal csatlakozik az országos rendezvénysorozathoz. A szervezők úgy állították össze a programokat, hogy azok érdekesek legyenek az alsós diákoktól kezdve egészen a felnőtt korosztályig mindenki számára. A vármegye székhelyén lesznek robotikai előadások, biológiai, élettani bemutatók, de a résztvevők kipróbálhatják magukat kémia laborokban és egyéb logikai játékokban is.
    

Baján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös József Főiskola szervezésében tizennégy programot kínálnak a Kutatók éjszakájára. Az érdeklődők különböző víztudományi és hidrológiai bemutatókat, méréseket láthatnak, de ezek mellett kipróbálhatnak egy drónszimulátort, egy vízmérnöki szabadulószobát és egyéb biológiai, klímaváltozás tematikájú előadásokon is részt vehetnek.
    

Kiskunfélegyházán négy programot szerveznek a Kutatók éjszakájára, amelyen látványos szárazjeges kísérletek, illetve logikai társasjátékok és feladványok várják a látogatókat. Az érdeklődők különböző égitesteket is megtekinthetnek egy távcsöves bemutató és előadás keretében. A programokat a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium szervezi, a távcsöves bemutató szervezője a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium. A programokról további információ a kutatokejszakaja.hu weboldalon található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com